Rendkívüli bejelentést tett II. Erzsébet: szomorú elhatározásra jutott a karácsonnyal kapcsolatban

A királynő meghozta a nehéz döntést.

Idén más lesz

Hamarosan itt a karácsony, és a legtöbbünkhöz hasonlóan a brit királyi családnak is megvannak a saját ünnepi hagyományai, némelyek pedig évszázadokra nyúlnak vissza. Sok apró szokást alakítottak ki az évek során, melyektől sosem térnek el, idén azonban több dolog is máshogy alakul majd. Időtlen idők óta Fülöp herceggel közösen ünnepeltek, s mint ismert, az uralkodó néhai férje mindig is a karácsonyi ünnepség fő szervezője, valamint a család lelke volt, hiánya miatt pedig a királynőnek idén még nagyobb szüksége lesz arra, hogy a szerettei mellette legyenek, hiszen ez lesz az első olyan karácsony, melyet özvegyként kell töltenie. A Hello! Magazine legfrissebb információi szerint azonban idén lesz még egy előre nem látott változás, amely felborítja a brit királyi család megszokott hagyományait…

Természetesen ahogy minden évben, a palota idén is mindent megtesz annak érdekében, hogy meghitt és varázslatos hangulatú legyen a karácsony: már november végén elkészítették a karácsonyfát, mely a windsori kastély Szent György-termében kapott helyet, ráadásul az egész épület káprázatos díszítésekben és fényárban pompázik.
Kattints a további képekért!

A rajongók már nagyon várták: megérkezett Katalin hercegnéék szokásos, karácsonyi fotója.

Leadfotó: Profimedia

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Home&Design
      Amikor az ablakok dekorálásáról van szó, a választás nemcsak esztétikai, hanem funkcionális szempontból is nagy jelentőséggel bír. A függönyök és drapériák közötti döntés sokszor nem könnyű, mivel...
      Lifestyle
      Lifestyle
      Számos ismert hazai írónőnktől születtek felvillanyozó és fontos üzenetet tartalmazó idézetek, melyek nőnapon különösen nagy erőt tudnak adni.
      Sztárok
      Meghan Markle ritkán enged bepillantást a magánéletébe, kiváltképp gyermekei mindennapjaiba, ám most megosztott egy kis cukiságot egy szem lányáról, Lilibet hercegnőről.
      Lifestyle
      Valószínűleg el fog menni a kedved a lottózástól, ha megtudod, mennyi szelvényt kell feladnod, hogy biztosan nyerj. Persze reménykedni mindig szabad.
      Sztárok
      Freddie Prinze Jr. a 90-es és a 2000-es esztendők egyik legtöbbet foglalkoztatott színésze volt, napjainkban azonban már kétgyermekes családapaként éli az életét. Kíváncsi vagy, mennyit változott az...