Igazi világsztár is fellép az idei paloznaki Jazzpikniken
Rekordot döntött
Az énekes bekerült a Guinness Rekordok könyvébe is, mivel ő lett az első férfi szólista, akinek az első nyolc kislemeze mind a toplista élére került. A hirtelen jött siker után hamar, 1994-ben, mindössze 27 évesen döntött úgy, hogy visszavonul és idejét a családjának szenteli. Két évtizeddel első sikerei után tért vissza: a 2000-es években előbb válogatásalbumokkal jelentkezett, majd négy új stúdióalbumot is készített. 2010-ben fellépett a Papp László Budapest Sportarénában a Here and Now című koncerten, számos más nyolcvanas évekbeli brit híresség társaságában. 2016-ban újra vezette a brit slágerlistát 50 című korongja és 12 milliós megtekintést ért el YouTube-on. Tavaly megjelent legutóbbi anyaga, a Beautiful Life tizenkét számát mind Astley írta, hangszerelte és játszotta fel.