Húsz éves a Quimby - interjú Kiss Tiborral
A Quimby a magyar zenei élet kiemelkedő alakja. Annak ellenére, hogy nem ma léptek erre a pályára, népszerűségük különösen az elmúlt években szökött magasra. 2011-ben már a 20. születésnapjukat ünneplik, amelynek alkalmából novemberben hatalmas koncertet adnak a Budapest Sportarénában. A banda frontemberével, Kiss Tiborral a zenekar bölcsőjében, az egykori Tilos az Á-ban (ma Frank Zappa Café) beszélgettünk.
Melyek a kedvenc dalszövegeid?
Tibor: Mindig azok, amiket éppen írok, az újak. Az a gondolat vagy az a vágy mozgat, hogy egyszer majd talán ez lesz a kedvencem. A meglévőek közül persze vannak olyanok, amelyeket kifejezetten bírok, mint a Don Quijote, a Viharon túl, vagy az Autó egy szerpentinen. Az inkább jellemző rám, hogy egy-egy dalomat kevésbé kedveljek. Írtam sok olyan dalszöveget is, ami már nem tetszik.
Mennyire tudod magad kifejezni, mikor angolul írod a dalszövegeket?
Tibor: Livius nagyon sokszor besegít, az angol számokat gyakran közösen írjuk. Az én angolom inkább beszélt angol, Liviusé is nagyrészt, de ő sokkal többet volt angolszász környezetben. Amitől a mi angol szövegeink egy kicsit speciálisabbak, azok inkább a metaforák, amelyek magyarul is megszülethetnek a fejben, tehát azokat csak le kell fordítanunk. Lefordítjuk és megnézzük, hogyan tudjuk beültetni ritmikailag. A gondolat nem áll meg az idegen nyelv ismeretének határán.
Hogy bírtátok ki egymás mellett 20 évig? Hogyan kezeltétek a konfliktusokat? Mi tart össze egy zenekart ilyen sokáig az egzisztencia megteremtésén kívül?
Tibor: Ha előre mondták volna, hogy húsz évig együtt maradunk, akkor biztos soknak tűnt volna, de így utólag már nem. Mi a részesei voltunk ennek a hosszú folyamatnak: bementünk, játszottunk, próbáltunk, és egyszerűen csak elment az idő. Amivel emberileg össze tudjuk tartani magunkat, az az, hogy figyelünk egymásra és a problémákra. Teljesen természetes, hogy akadnak konfliktusok is. Kicsit hasonlatos ez egy vízen úszó hajóhoz, ami nem egy luxusjacht, nem is egy dereglye, de egy masszívan megépített tutaj, amin mindig munkálkodni kell. Ha léket kap, azt be kell tömni, ha zátonyra fut vagy eltörik az árboc, orvosolni kell a problémát. Ezek mellett nem mehetünk el, hiszen ott vagyunk a hajón. Egy párkapcsolathoz is nagyon hasonlatos a történet, csak mi ugyebár hatan vagyunk. Ha épp kicsit sokak vagyunk egymásnak, tartunk egy szünetet, mindenki kiszellőzteti a fejét és megvárjuk, hogy hiányozzunk egymásnak. Az egész egy állandó folyamat, és ez a folyamat az, ami eddig működtette a zenekart.
Hogy éltétek meg a hirtelen megnövekedett népszerűséget?
Tibor: Ez is egy folyamat volt. Elkezdtünk játszani három ember előtt, aztán öt lett, majd tizenöt, ők hozták a barátaikat is. Elértük a harmincat, ötvenet, teltházas pici klubokat és így tovább. Soha nem voltak hirtelen nagy ugrások, amelyeket meg kellett emésztenünk. Erre szoktuk azt mondani, hogy egy emeletre se lifttel mentünk, hanem a lépcsőt használtuk. Csak mikor már eleve népszerű a zenekar, és ez még jobban fokozódik, ott már nagyobb arányokról kell beszélni. Nem mindegy, hogy kétszázzal, vagy kettővel nő a közönségünk száma. Igyekeztünk mindig ehhez a folyamathoz igazítani a dolgainkat. A jelenlegi helyzetet viszont egy picit már irreálisnak érzem. Idővel valószínűleg csökken majd valamelyest az érdeklődés. Úgy gondolom, kiszóródik a közönség egy része, és marad majd egy erősebb mag, de ezt persze nem tudhatjuk biztosra.
Amikor nem zenélsz, mivel foglalkozol? Mennyire jut időd például a képzőművészetekre?
Tibor: Szoktam néha rajzolgatni, festegetni, de kevés az időm, mert nagyon sok rohangálással jár a munkám, olyannal is, ami nem látszik. Van, hogy épp egy anyagot keverünk, a filmünkkel kapcsolatban dolgozunk valamin, a díszletek miatt intézkedünk, vagy épp technikai megbeszélést tartunk. A koncertezés a munka látható része, e mögött van egy műhelymunka, amellett én otthon dalokon dolgozom. Sokszor hajnalig fönn vagyok és írogatok, vagy épp interjúkérdésekre válaszolok.
Van olyan hobbid, aminek semmi köze a Quimby-hez?
Tibor: Olyan jellegű hobbim nincs, hogy horgászom vagy hasonló. Utazni nagyon szeretek, de oda is viszem magammal a gitárt. Olykor-olykor elutazok egy hónapra, csak hogy máshol legyek. Így szoktam kipihenni magam. Egyébként nagyon szeretem, amit csinálok, nem zavar a sok rohangálás sem.
A családotok hogyan viszonyul hozzá, hogy ilyen kevés az időtök?
Tibor: Általában megpróbáljuk megtalálni az egyensúlyt. Pontosan nem tudjuk kiszámolni, mert nincs egy bejáratott munkarendünk. Teljesen változó. Van, hogy napokig otthon lehet valaki a családjával, de lehet, hogy utána napokra elmegy hazulról. Ilyen tekintetben nem vagyunk kevesebbet a családunkkal, mint egy átlagember, csak más az időbeosztásunk. Mindig megbeszéljük, hogy mi az az egészséges mennyiség, amit el tudunk vállalni. Persze van, hogy túllőjük, vagy alullőjük, bár az utóbbira mostanában nem volt példa. Az utóbbi időben elég sűrű volt a program, ezért is tervezünk egy nagyon laza, pihenős jövő évet.
A laza 2012-es esztendő előtt azonban még hátra van a nagyszabású születésnapi koncert, amire november 12-én kerül majd sor. A helyszínválasztás talán meglepő lehet, hiszen köztudott, hogy a Quimby jobban szeret klubokban fellépni. Valami olyan helyre volt azonban szükség, ahol elfér az összes rajongó és barát ezen a nagy eseményen, így döntöttek hosszas mérlegelés után a Budapest Sportaréna mellett. A zenekar azonban mindent megtesz, hogy ne okozzon csalódást a közönségnek, és megteremtse azt a hangulatot, amit megszoktak tőlük. Éppen ezért egy különleges színpadképet álmodtak meg különleges díszletekkel. Ezzel, valamint számos meglepetéssel és rengeteg dallal várják a rajongókat. A koncerten mindenkit szeretettel látnak, és remélik, hogy a végén a teljes közönség azt kívánja majd, bárcsak ez a szülinap három napig tartott volna!
Oldalak
Hasonló cikkek
