Sztárok

Itt a bizonyíték, hogy Horváth Éva ugyanolyan szexi most, mint 20 évvel ezelőtt

Az Instagramon két olyan bikinis képet osztott meg Horváth Éva, amik elkészülése között két évtized telt el.

Újraalkotta régi fotóját

Horváth Éva 1998-ban nyerte meg a Miss World Hungary szépségversenyt, így abban az évben ő képviselhette Magyarországot a Miss World versenyen. Akárhogy is számoljuk, mindennek már több mint húsz éve, a jelenleg 43 éves magyar modell vonzereje azonban semmit sem fakult ez idő alatt. A kétgyermekes anyuka most úgy döntött, maga mutatja meg, mennyit is változott a teste az elmúlt két évtizedben, egy akkor és most képpár megosztásával az Instagram-oldalán.

A lapozható bejegyzésben először az új, Balin készült bikinis fotót mutatja meg magáról, a második képen pedig a húsz évvel ezelőtti önmagát, az akkori kedvenc pózában. Horváth Éva hozzáteszi, nyilván változik az ember teste ennyi idő alatt, ez így természetes. „Nem lehetünk mindig 20 évesek, sajnos. Ennyi idő alatt viszont megannyi hasznos dolgok lehet csinálni, például fejlődhetünk, tanulhatunk! Én most pont a jogával fejlesztem a testem minden porcikáját” – osztotta meg követőivel a műsorvezető.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Üzent a közösségi oldalán Majoros Péter, azaz Majka: a népszerű rapper beszámolt a rajongóinak arról, hogy másfél év után újra elkapta a koronavírust.

Leadfotó: instagram.com/evahorvathofficial

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Három hölgy számára is véget ért a Stohl András kegyeiért folyó versengés A Nagy Ő legutóbbi adásában, egyikük azonban rendhagyó módon távozott a párkereső reality-ből.
Utazás
Lássuk, milyen időjárás várható a most következő hétvégén, aztán pedig összefoglaljuk, pontosan mik a kilátások az év második hónapjára vonatkozóan.
Sztárok
Ugyan a szerelmesek ünnepére még várni kell kicsit, Meghan Markle már most Valentin-napi lázban ég, ezért meg is lepte férjét, Harry herceget egy kis kedvességgel.
Lifestyle
Kétféle ember létezik a világon: az egyiket balsejtelem fogja el, ha péntek 13-ára gondol, a másik pedig csak legyintve nevet a hiedelmen, mondván, vele úgysem történhet semmi baj, hiszen ura a...
Utazás
Időről időre felvetődik a tudósokban a kérdés, mi lenne, ha egy napon atomtöltetekkel térítenének el pályájáról egy, a bolygónk felé tartó aszteroidát. A módszer meglehetősen extrémnek tűnik, de...
Egészség
Vannak olyan kulcsfontosságú vitaminok és ásványi anyagok, amelyeket a szakértők szerint muszáj rendszeresen bevinni a szervezetünkbe, akár az étkezések során, akár étrend-kiegészítők formájában, ha...