Sztárok

Ők Stephen King gyerekei: A horror királyának népes családja van

A világ egyik legjelentősebb horror írójaként ismerik, de nem Stephen King az egyetlen író a családban.

Stephen és Tabitha King románca

A pár a Maine-i Egyetemen ismerkedett meg és 1971-ben házasodtak össze. Stephen sokat köszönhet Tabithának - később ő maga is írói babérokra tört - , aki az első években két műszakban is dolgozott, hogy segítsen eltartani a családot, amíg a fiatal regényíró a könyvén dolgozott, és még munka után is elolvasta a műhöz készült összes vázlatot, hogy segítsen neki. A mai napig ez a szokás a gyerekeknél is, mert így segítik egymás munkáját az összetartó, népes írócsalád. Kingséknek három gyermeke van: Naomi, Joe és Owen.

Kattints a galériára és tudj meg többet róluk!

A legidősebb gyerek, Naomi Rachel King 1970. június 1-jén született. Honlapja szerint felszentelt unitárius univerzalista lelkész és jógatanár. Noha naponta ír imákat, amelyeket a Facebookon és a blogján tesz közzé, Naomi folyamatos egészségügyi problémái lehetetlenné tették a teljes idejű szolgálatot, ugyanis krónikus adrenalin-hiánnyal született. A The New York Times cikkéből kiderül, hogy a Pietree Orchardban dolgozik, édesanyja gyümölcsösében a család közelében. Bár nagyon szeret olvasni, sosem vonzotta az írás, főleg nem a horror műfaj.
Kattints a további képekért!

Szerb Antal rövid élete dacára pazar életművet hagyott maga után: íróként, irodalomtörténészként, műfordítóként egyaránt lehengerlően magas szellemi teljesítményt nyújtott, regényei - a Pendragon legenda vagy épp az Utas és holdvilág - máig a klasszikusok táborába tartoznak. Mégis méltatlan körülmények között kellett távoznia az élők sorából.

leadfotó: Marc Andrew Deley / Getty images, forrás: people.com

Oldalak

Sztárok
Egészség
Persze lehet most sokan előveszik a poént, hogy ők bármikor el tudnak aludni a hosszú nap után, még vacsorakészítés közben is. Azonban amikor ágyba kerülünk, valóban előfordulhat, hogy nem jön álom a...
Lifestyle
Új szolgálati lakások kialakítására kerül sor a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet (BKÜ) területén, melynek elsődleges célja, hogy ideális lakhatási körülményeket biztosítsanak a régióban dolgozó állami,...
Sztárok
Elkészült Herendi Gábor új romantikus vígjátékának az első előzetese! A Futni mentem közvetlen állami támogatás nélkül készült, a romantikus vígjátékban olyan színészek szerepelnek, mint Udvaros...