Sztárok

Híres nők, akik büszkén fogadták el az öregedést

Öregednek, az idő telik, ők pedig változnak, mégsem szoronganak emiatt. Sőt, büszkén vállalják korukat, és nem hajlandóak kés alá feküdni, hogy az idő múlása ne látszódjon rajtuk. Mutatjuk, kik azok a hollywoodi dívák, akik kifejezetten büszkék ráncaikra.

50 felett is ragyognak

Sokan mindent bevetnek, hogy ne látszódjon rajtuk az idő vasfogának nyomai, pedig méltósággal is meg lehet öregedni. Vannak, akik elmennek plasztikai sebészekhez, hogy egy kicsit faragjanak magukon, mások viszont az egészségtudatos étkezésre és a sportra esküsznek. Akárhogy is legyen, ez egy olyan ördögi dolog, amivel felesleges harcolni, hiszen előbb-utóbb mindenkit utolér. Éppen ezért kár félni a kortól, ugyanis kifejezetten előnyös is lehet. Nemcsak olyan nőkről tudunk, akik foggal körömmel küzdenek az öregedéssel, hanem olyanokról is, akik elfogadják az idő múlását, és ezzel együtt is jól néznek ki.

Nem minden híres nő hajszolja az örökkévalóságig a fiatalságát. A következő hírességek számára kifejezetten jót tett az idő múlása, még a ráncokkal együtt is, hiszen ők csak profitáltak ebből.

Jennifer Lopez: A szépséges sztáron az öregedés legkisebb jelét sem látni, pedig már elmúlt 50 éves. A színésznő titkát a mai napig sem tudjuk, egy biztos: valamit nagyon jól csinál.
Kattints a további képekért!

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Lifestyle
      Előfordul, hogy még a legegyszerűbb döntések is komoly dilemmát okoznak, különösen akkor, ha utólag állandóan azon töprengünk, mi lett volna, ha másképp döntünk.
      Utazás
      Ezért természetesen nem fognak megbüntetni sem a vonaton, sem a villamoson, de ha követed az illemet, akkor nem fogod ezt csinálni mások miatt.
      Home&Design
      A fürdőszoba színe nem csupán esztétikai kérdés, hanem meghatározza a tér hangulatát, befolyásolja a reggeli frissítő rutinokat és az esti lazítás élményét is – ezért érdemes tudatosan választani és...
      Lifestyle
      Talán már te is többször elhatároztad, hogy áttérsz a növényi alapú étrendre, de reggel mégis a szalonnás reggeli mellett döntöttél, vagy megfogadtad, hogy havonta négy könyvet elolvasol, mégis...
      Fashion&Beauty