Hétköznapi szerelem - Sztárok, akik civilek mellett állapodtak meg

Sok-sok olyan sztárpár cirkál Hollywoodban, akik filmforgatásokon habarodtak egymásba, ám akadnak olyan celebritások, akik egyszerű, hétköznapi emberek iránt lobbantak szerelemre. Hogy hogyan történtek a nagy találkozások? Cikkünkben eláruljuk!

Matt Damon

Matt 2002-ben találkozott először Luciana Bozan Barrosoval. A hölgy akkoriban abban a bárban dolgozott, ahová a Túl közeli rokon című film stábtagjai is eljártak a forgatási szünetekben, Matt pedig éppen a fotósok elől bujkált. Összeismerkedésük a véletlen műve, melyről Matt a mai napig úgy nyilatkozik, hogy a legjobb dolog, ami valaha történt vele.

"Szerencsés vagyok, hogy Lucianába szeretettem bele. Mellette normális, hétköznapi életet élhetek, nem mellesleg ő úgy szeret engem, ahogy vagyok" - mondta a színész az Esquire magazinnak.

Christian Bale

Bale mostani feleségét, Sibi Blažić-ot exbarátnője, Winona Ryder által ismerte meg. Sibi akkoriban a híres színésznő asszisztense volt.

Christian és Sibi 2000-ben házasodtak össze, a hölgy - aki később sminkes lett - karrierje a házasság hatására rögtön felívelt. Christian így nyilatkozott a feleségével való találkozásról: „Nagyon intenzív volt az első perctől fogva. Elszöktünk és senkinek nem szóltunk róla. Azonnal kerestünk egy Elvis Presley-t, aki összead minket valami Las Vegasi-i kápolnában.”

Anne Hathaway

Anne a mostani férjét egy közös barátjuk által ismerte meg, aki tudta, hogy Adam Shulman fülig belezúgott a színésznőbe.

Anne később úgy nyilatkozott kapcsolatukról: „Nagyon ijesztő volt. Ahogy teltek a napok, egyre jobb és jobb lett. Igazából ő talált rám, így bizakodva mondhatom mindenkinek, aki még nem szerelmes, hogy legyen türelemmel. Most már az ő szemén keresztül látom, hogy ki vagyok igazán.”

Fotó: independent.co.uk, yahoo.com, aceshowbiz.com

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Rengetegen dobják fel a lakásukat ilyenkor a tavasz egyik kedvenc virágával, a nárcisszal. Azonban a többség nem tudja, hogy a gyönyörű virágokat tilos így vázába tenni.
      Sztárok
      Naomi Watts idősebbik gyermeke, a tinédzser Sasha le sem tagadhatná híres édesanyját, ugyanis elképesztően nagy közöttük a hasonlóság.
      Fashion&Beauty
      A divatvilágban egyre inkább háttérbe szorultak a szűk farmerek, s pontosan tudja ezt Eva Longoria is, aki most beújított egy elképesztően csinos és sikkes nadrágot, ami nem hiányozhat egy nő...
      Sztárok
      A Golden Globe és többszörös Grammy-díjas legendás színésznő, az Óz, a csodák csodája című film sztárja, Judy Garland egész életében ragaszkodott egy bizonyos parfümhöz, ami egyébként borsos áron még...
      Egészség
      Minden háztartásban van otthon gyógyszeres fiók, mivel a betegség senkit sem tud elkerülni, még akkor sem, ha egészségesen táplálkozik. Azonban most egy új teória kezdett el terjedni az interneten.
      Fashion&Beauty
      Ashley Park az utóbbi évek egyik legizgalmasabb feltörekvő sztárja, aki Az Emily Párizsban Mindy Chenjeként világszerte rajongók millióinak szívébe lopta be magát. A Weekend Max Mara...