Tudtad? Ezek a hazai sztárok őszintén felvállalják, hogy megcsalták a párjukat

A hűtlenség gyakori válóok, hiszen ha a bizalom egyszer megtörik, nehéz újra felépíteni. Nincs ez másképp a hírességek kapcsolataiban sem: számos olyan hazai sztárról tudni, akiknek nem ismeretlen a megcsalás.

Nem ritka a félrelépés

Napok óta Meggyes Dávid és Horváth Gréta viharos szakításától hangos a sajtó. Mint ismert, az Ázsia Expressz második évadának győztese négy év után hagyta el feleségét és kisfiát, méghozzá azért, mert beleszeretett valaki másba. „Én mentem el, én rúgtam fel az összes fogadalmam, amit Barinak tettem, és megértem, ha sosem fog megbocsátani! Van valakim” – vallotta be nemrég Dávid. Persze több sem kellett az internet népének, azonnal szárnyra kaptak a találgatások, hogy vajon ki lehet az a titokzatos nő, aki miatt véget ért a sztárpár kapcsolata. Hamar felmerült a Dancing with the Stars profi táncosnőjének, Stana Alexandrának a neve is, aki novemberben, mindössze öt hónap házasság után szakított párjával, Köcse Györggyel. A táncosnő Horváth Grétáék elválásáról nagyon homályosan fogalmazott: mint mondta, sem megerősíteni, sem pedig cáfolni nem tudja, hogy együtt van Dáviddal. Nos, bár a történet szomorú, koránt sem egyedülálló: galériánkban megmutatjuk, kik azok a hazai hírességek, akik nem éppen a hűség mintaképei.

Vasvári Vivien és exférje, Szegedi Fecsó mindig is amolyan se veled, se nélküled kapcsolatban éltek, házasságuk azonban végleg tönkrement, amikor kiderült, hogy az üzletember megszegte a hűségi fogadalmát. A pár végül elvált, azóta pedig mindketten más mellett találták meg a boldogságot.
Kattints a további képekért!

Bár a magyar irodalomban Radnóti és Gyarmati Fanni kapcsolatát az egyik legszebbnek tartjuk, ismert tény, hogy az nem mindig volt felhőtlen. Ráadásul a költőóriásnak a feleségén kívül is volt egy szerelme, kapcsolatukat pedig Fanni előtt sem titkolták.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Stephen Collins egészen 2014-ig a sorozatrajongók örök favoritjának számított, ám 11 évvel ezelőtt fény derült a népszerű színész súlyos titkára, mely hírnevét is megrendítette. A Hetedik mennyország...
      Sztárok
      A Rock 'n' Roll királya, Elvis Presley örökre beírta magát a zenetörténelembe, nemrég pedig unokái, Harper és Finley Lockwood is felhívták magukra a figyelmet – pedig még csak 16 esztendősek!
      Sztárok
      A múlt héten a műsorvezetők betegsége miatt maradt el a Bochkor című népszerű rádióműsor néhány adása, ám - a rajongók legnagyobb sajnálatára - a közkedvelt rádiósok a következő napokban sem térnek...
      Utazás
      Meddig kell még várnunk az igazi tavaszra? Nos, az előttünk álló héten biztosan nem érkezik meg, helyette olyasmit kapunk a nyakunkba, amitől rögtön lehervad a mosoly az ajkunkról.
      Lifestyle
      Meglepő, mi lett a sorsa az Európai Bizottság hét évvel ezelőtti irányjavaslatának, mely a félévenkénti óraátállítás megszüntetését szorgalmazta az Európai Unió területén.
      Lifestyle
      A csillagok most nem pihennek: három csillagjegy különösen erős energiák kereszttüzébe kerül a héten. Vajon te is köztük vagy?