Haumann Péter megtörte a csendet, egy év után először adott interjút
A születésnapos színművész és családja a karanténélményeikről meséltek egy online esemény keretében.
Visszavonultan él
A Nemzet Színésze, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész, rendező, érdemes művész. A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Haumann Péter az elmúlt 60 évben az egyik legnagyobb színpadi színésszé vált, de számos filmben alakított bravúros szerepet. Egyedi orgánumát ezer közül is fel lehet ismerni. A karrierje mellett családi életét sem hanyagolta el, három gyermek édesapja. Két fia született, Haumann Dávid és Máté, valamint egy lánya, Petra. Utóbbi két gyermeke követte őt a pályán, szintén színész lett belőlük.
2016 óta szabadúszóként dolgozik, előtte 22 éven át a Katona József Színház tagja volt. Mióta már nem tagja egy társulatnak sem, visszavonultan él, tavaly tavasszal a Borsnak adta egyik utolsó interjúját, melyből került, hogy bár hízelgő számára az érdeklődés, nem kíván a médiában szerepelni. A koronavírus-járvány azonban az éppen 79. születésnapját ünneplő színészművészt is megszólalásra késztette.