Sztárok

Újabb méretes pofont kapott Harry a királytól: Károly döntése kíméletlen

Ahogyan az várható volt, az Egyesült Királyságba látogató Harry nem találkozik a brit királyi család egyik tagjával sem, arra azonban senki sem volt felkészülve, III. Károly időközben milyen döntésre szánta el magát.

Erre Harry sem számított

Korábban a Femcafe.hu is beszámolt arról, Harry ezen a héten tért vissza szülőhazájába az általa alapított Invictus Games sportesemény miatt. Már előre sejthető volt, hogy édesapja, III. Károly nem kíván vele találkozni, sőt még szállást sem biztosít neki a királyi család, de most maga a herceg is megerősítette ezt a hírt a szóvivőjén keresztül. "A sok érdeklődésre és a folyamatos találgatásokra válaszul, miszerint találkozik-e a herceg az apjával az Egyesült Királyságban tartózkodása alatt, sajnos, ez nem fog megtörténni az Őfelsége sűrű programja miatt. A herceg természetesen megérti az édesapja elfoglaltságait és egyéb prioritásait, és reméli, hogy hamarosan lehetősége lesz találkozni vele" – olvasható a hivatalos nyilatkozatban. Azonban nem ez az egyetlen pofon, amit a sussexinek el kell szenvednie a rokonságától, az uralkodó ugyanis tett egy másik, igencsak meglepő lépést; részletek a galériában!

Harry herceg a mai napon vett részt az Invictus Games 10. évfordulóján, amit Londonban ünnepeltek meg a Szent Pál katedrálisban. Mint kiderült, teljesen egyedül érkezett az eseményre, Meghan Markle és közös gyermekeik sem voltak jelen.
Kattints a további képekért!

Idén is sokan számítottak arra, hogy Meghan Markle megjelenik a Met-gálán, a sussexi hercegné azonban most sem tette tiszteletét – nem véletlenül.

Leadfotó: Joshua Sammer/Getty Images

Forrás: Harper's Bazaar

Oldalak

Sztárok
Sztárok
A Séfek séfe zsűritagjának, Krausz Gábornak szinte tényleg a padlóról kellett felállnia. A rajongók úgy látják, hogy ez jobban sikerült, mint bárki gondolta volna.
Sztárok
A Buffy szerepében híressé váló Sarah Michelle Gellar 47 évesen is képes magába bolondítani a fél világot, hiszen továbbra is olyan bomba formában van, mint fiatalabb korában.
Fashion&Beauty
Margot Robbie arca mindig ragyogó, üde és hibátlan, ajkait pedig sosem láttuk cserepesen – ez pedig annak köszönhető, hogy a színésznő igencsak szokatlan módon szokta ápolni.