Válságban a házasságuk? Különválhatnak Harry és Meghan útjai, a sussexiek még az idén véget vethetnek frigyüknek

Legalábbis ezt állítja az „új Nostradamus”, aki több, már bekövetkezett eseményt is megjósolt korábban.

A médium szerint válás lesz a hercegi pár házasságának vége

Meghan és Harry szerelmének története ma már legendásnak számít: a pár még az Instagramon ismerkedett meg egymással, ahol beszélgetni kezdtek, majd pár randevú után már is kiderült számukra, hogy őket az Isten is egymásnak teremtette. Kapcsolatuk 2016-ban került nyilvánosságra, egy évvel később, 2017 novemberében pedig a palota hivatalosan is bejelentette eljegyzésüket. Az esküvőre aztán 2018. május 19-én került sor a Windsor-kastély Szent György-kápolnájában, a menyegző pedig egy hercegi párhoz méltó módon gyönyörűre sikeredett, szinte tökéletes volt. Harryéknek azóta két gyermekük született, Archie és Lilibet, így boldogságukat már a családalapítás öröme is megkoronázta, ám a sussexiek élete közel sem olyan mesebeli, mint azt gondolnánk, erről pedig maga a herceg és a hercegné is több alkalommal nyilatkozott már. Dokumentumfilm-sorozatukban elmesélték életük árnyoldalait is, többek között azt, hogy miért váltak ki a brit királyi családból és költöztek az Egyesült Államokba: kiderült, hogy Harry ezzel a lépésével meg akarta óvni családját, főleg Meghant az óriási médiafigyelemtől, valamint a rasszista megjegyzésektől, melyeket szinte minden nap a hercegné fejéhez vágtak az emberek az Egyesült Királyságban. Úgy tűnhet tehát, hogy ők ketten tűzön-vízen át kitartanak egymás mellett, kapcsolatuk pedig gyakorlatilag kikezdhetetlen, ám ez nem biztos, hogy így van: a 21. századi Nostradamus, Craig Hamilton-Parker ugyanis azt állítja, Harry és Meghan útjai még az idén különválhatnak, az is kiderült, miért.

Craig Hamilton-Parker médium az elmúlt években már többször is a címlapokra került jóslatai miatt: a 69 éves brit férfi többek között előre látta a Brexitet, valamint Donald Trump megválasztását, illetve tudomása volt II. Erzsébet királynő halálának dátumáról is. Megjósolta továbbá, hogy Károlyt tojásokkal fogják megdobálni, amint király válik belőle, ez pedig 2022 végén meg is történt, amikor az uralkodó Lutonba látogatott.
Kattints a további képekért!

Diana barátainak, Susie-nak és Tarek Kassemnek írt 32 meghökkentő levele kerül hamarosan árverésre – mint kiderült, az írásokban a hercegné részletesen taglalta, milyen szörnyű érzéseket is váltott ki belőle a Károllyal való válási procedúra.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Christmas
Bár a legtöbb embernek megvan a maga jól bevált halászlé receptje, és az sem kérdés, hogy mindenki máshogyan szereti, ám ha te is szívesen kipróbálnál idén valami újdonságot karácsonykor, és...
Lifestyle
Bár a statikus elektromosság nem a világ legnagyobb problémája, mégis bosszantó tud lenni, ha nap mint nap szembesülünk vele. Kövesd ezeket a tippeket, és élvezd, hogy a ruháid nemcsak jól néznek ki...
Sztárok
A nagy sikerű amerikai sci-fi akciófilmekben, a Terminátor több részében is főszerepet játszhatott Linda Hamilton, aki közel a 70-hez igencsak megváltozott.
Lifestyle
A közlekedési balesetek sajnos elkerülhetetlen részei a mindennapoknak, de a megfelelő biztonsági intézkedésekkel csökkenthetjük a sérülések kockázatát.
Home&Design
Képzeld el, hogy egy apró növény, amely alig foglal helyet a kertedben, akár milliókat is érhet. Nem, ez nem egy mesebeli aranybokor, hanem a valódi világ egyik legértékesebb fűszernövénye, amit akár...
Fashion&Beauty
Egy jól megválasztott táska stílusos kiegészítője lehet az outfitednek, és ahogy minden évszaknak, úgy a téli szezonnak is megvannak a saját trendjei, és mi legszívesebben mindegyikből beszereznénk...