Harry halálra rémisztette Károlyt: az uralkodó borzalmasan megijedt attól, amit fia tett

Mint kiderült, Károly már évekkel a fiatalabbik fiával való viszály előtt tartott Harrytől, aminek egy oka volt, mégpedig a herceg "ingatagsága".

Képtelen volt megbízni benne

Harry és Károly régóta nem ápolnak már egymással szoros apa-fia viszonyt, és nagyon úgy tűnik, hogy a herceg és az uralkodó nem is mostanában fognak kibékülni egymással, hiszen túl sok a ki nem mondott és meg nem beszélt probléma kettőjük között, melyek csak mélyítik az egyébként is rettentő mély szakadékot közöttük. Egy biztos: Harry állítólag nyitott lenne arra, hogy ők ketten megoldják a gondjaikat, Károly azonban a jelek szerint ezt vagy nem szeretné, vagy még nem áll rá készen, ugyanis a pletykák szerint például egyáltalán nem fogadja fia hívásait, és ahhoz is túl elfoglaltnak mondja magát, hogy megejtsen Harryvel egy találkozót. Nos, mint kiderült, Károly bizalmatlansága már jóval azelőtt kialakult ifjabbik fia irányába, hogy Meghan egyáltalán képbe került volna: ahogyan a Mirror is írja, minden Harry fiatalkorához vezethető vissza, amikor is az uralkodó borzalmasan megrémült attól, amilyennek a herceget látta. Hogy mit is tett pontosan Harry Károllyal, azt galériánkból megtudhatod!

Tom Quinn királyi szakértő szerint Harry mindig is nehezményezte, hogy bármi van, apja folyton a sokkal "stabilabb" és "kockázatmentesebb" Vilmoshoz fordult helyette, ezáltal Sussex hercege úgy érezte, Károly jobban szereti a trónörököst, valamint jobban meg is bízik benne. Ennek azonban megvan a maga oka...
Kattints a további képekért!

Senki sem számított arra, hogy Katalin új videót tölt majd fel a walesiek hivatalos Instagram-oldalára, ám vasárnap este ez megtörtént: a hercegné Vilmos oldalán jelentkezett be, és egy rövid üzenetet is megosztott a britekkel.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Meghan Markle úgy érezte, hogy muszáj megmutatni a főzési tudományát, de elég amatőr hibába futott bele.
      Fashion&Beauty
      A fiatalok egyre többen kenik fel ezt az arcukra, de a bőrgyógyászok próbálnak figyelmeztetni mindenkit, hogy több kárt csinálhatnak vele, mint hasznot.
      Lifestyle
      A szakemberrel a Femcafe.hu az I. Szorongók és Pánikbetegek Országos Találkozóján készített interjút, ahol a pszichológust arról kérdeztük, vajon a hipnózis misztikum vagy tudomány-e.
      Fashion&Beauty
      Visszatért a 2000-es évek divatja és most minden nő megőrül érte.
      Lifestyle
      A YouTube még mindig őrülten népszerű, de nem szabad mindent elhinni, amit a videókban látunk.
      Lifestyle
      Bizony nem mindegy, hogy milyen növényeket ültetsz egymás mellé a kertben, hiszen nem mindegyik fér meg a másik mellett jól, sőt mi több, még mérgezhetik is egymást, ezáltal pedig a termés sem lesz...