Sztárok

Meglepő dolog derült ki G.w.M volt párjáról: ilyen pályára készült korábban

Nagy Melanie kiskorában egészen más karriert képzelt el magának, mint amivel jelenleg foglalkozik: G.w.M volt párja nemrég elmesélte, korábban milyen területen folytatott tanulmányokat.

Ismét sminkecsetet ragadott

Az elmúlt időszakban Nagy Melanie keményen dolgozott azért, hogy beteljesítse álmait, vagyis hogy műsorvezetőként dolgozhasson, valamint hogy megnyithassa saját szépségszalonját. Kitartásának köszönhetően egy átalakító műsorban tűnik fel a Dikh TV-n, ahol nemcsak műsorvezetőként, hanem sminkesként is megmutathatja tehetségét – a rendőrség napja előtt tisztelegve ezúttal egy rendőrnek tanuló hölgy megjelenését tette még elragadóbbá. „Patrícia már a középiskolát is úgy választotta, hogy az a rendőri pályára készítse fel. Igazán példaértékű az útja, ahogy helytáll, különösen roma nőként. Nagyon drukkolok neki, hogy minden vágya teljesüljön, mind a szakmai, mind a magánéletében” – mondta Nagy Melanie, akitől szintén nem állnak távol a rendvédelmi tanulmányok.

Cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Jákob Zoltán milliárdjai természetesen már a Nagy Ő forgatása előtt is megvoltak. A celebvilágba akkor lépett be, amikor csatlakozott a TV2 műsorához.
Utazás
Völgyesi Gabi hátrahagyta Magyarországot, hogy belekóstoljon kicsit az amerikai kultúrába. Most elmondta itthon, hogy miket tapasztalt.
Sztárok
Ahogyan az várható volt, az Egyesült Királyságba látogató Harry nem találkozik a brit királyi család egyik tagjával sem, arra azonban senki sem volt felkészülve, III. Károly időközben milyen döntésre...