Falta a férfiakat a gyönyörű színésznő: hatodik férje mellett talált rá a boldogságra, de hozzá sem tudott hűséges maradni

Gloria Swanson a némafilm korszakának egyik legnagyobb dívája volt, a filmtörténetbe mégis túl ötvenedik életévén, az Alkony sugárút című hangosfilmben nyújtott alakításával írta be magát. Vérbeli színésznőnek született, unalmasnak koránt sem nevezhető magánélete miatt pedig állandó helye volt az újságok címlapján.

Siker és rivaldafény

Gloria Swanson 1899. március 27-én látta meg a napvilágot Chicagoban: a csinos lány tizennyolc évesen áruházi eladóként kereste kenyerét, amikor protekció révén körülnézhetett egy filmstúdióban. A látottak annyira lenyűgözték, hogy feltette a kérdést: szerepelhetne-e – csupán a kaland és a móka kedvéért – az egyik filmben. Az igenlő válasz és a statisztálások sora meghozta a gyümölcsét: hamarosan egyre komolyabb kihívások következtek, egy ponton pedig már Charlie Chaplinnel dolgozott együtt. 1916-ban ment először férjhez, ekkor a szintén filmsztár Wallace Beery vezette oltár elé: a részeges és durva férfitől gyorsan elvált, gyermeke nem született, mert – Swanson állítása szerint – anyósa biztatására férje mérget kevert italába, hogy elvetéljen. Ám ez még korántsem minden: a színésznő eseménydús élete tele volt pénzzel, csillogással, no meg rengeteg szerelemmel – valósággal fürdött a férfiak figyelmében, ám az igazi boldogságra csak a hatodik igen után talált rá. Részletek a galériában!

Swanson második férje Herbert K. Somborn, az Equity Pictures Corporation akkori elnöke volt, akivel 1919-ben házasodott össze: 1920-ban lányuk született, aki a Gloria Swanson Somborn nevet kapta. 1925 januárjában lezárult hosszadalmas válásuk szenzációszámba ment, a férfi ugyanis azzal vádolta a színésznőt, hogy nem kevesebb, mint 13 férfival csalta meg.
Kattints a további képekért!

Jackie Kennedy korának egyik legcsodáltabb és legelbűvölőbb asszonya volt, nők milliói tekintettek rá példaképként. Magánélete azonban korántsem volt felhőtlen: egyik házasságában sem talált rá a boldogságra.

Leadfotó: Silver Screen Collection/Getty Images

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      A Dűne és a Sehol se otthon sztárja minden tekintetet magára vonzott, abban a percben, amint a vörös szőnyegre lépett, ezen pedig abszolút nem is csodálkozunk.
      Sztárok
      Meg Ryan is tiszteletét tette a 2025-ös Oscar-díjátadón, az pedig tagadhatatlan, hogy egyből hatalmas szenzációt okozott, amint meglátták őt az emberek.
      Sztárok
      Bámulatos zenei előadással vette kezdetét a 97. alkalommal megrendezett Oscar-gála, méghozzá a Wicked két sztárja, Cynthia Erivo és Ariana Grande jóvoltából.
      Sztárok
      Bizony, elcsattant egy valódi, teljesen váratlan csók a 97. Oscar-gála vörös szőnyegén, méghozzá Halle Berrynek köszönhetően, aki egy világhírű színészt csókolt meg mindenki szeme láttára.
      Fashion&Beauty
      A legjobban öltözött és legszebb hírességnek járó képzeletbeli Oscar szobrocskát mi mindenképpen az Emilia Pérez sztárjának ítéljük.
      Sztárok
      Bár a gálán hemzsegtek a szebbnél szebb hírességek, szinte lehetetlen volt nem A szer című film sztárját bámulni, mikor Bruce Willis exneje megérkezett a díjátadóra, és a fotósoknak pózolt.