Felvállalják! - Magyar hírességek, akik nem titkolják másságukat
Oláh Ibolya
Bár a Megasztár felfedezettjének több férfival – köztük Novák Péterrel – is volt kapcsolata, 2011-ben egy nővel látták csókolózni. A vadóc énekesnő akkor vallotta be, hogy egy lányba szerelmes. A Blikknek nemrég elmondta, bár rendszeresen próbálkoznak nála az erősebbik nem képviselői, az ő érdeklődését már csak egy nő tudja felkelteni: „Meleg vagyok. Nem félek kimondani, bár lehet, hogy van még olyan ember az országban, aki nem tud erről. Nem érdekel, hogy mások mit gondolnak, nem szeretnék megfelelni senkinek sem.”
Kulka János
Bár a színész soha nem csinált titkot a másságából, először 2014 márciusában beszélt arról, hogy nem a gyengébbik nem képviselői mellett szeretné megtalálni a boldogságot. „Én mindig szabadon éltem, soha nem kellett bujkálnom, talán ezért is lep meg mindig, ha valakinek ez élete nagy titka, ha valaki azt gondolja, ettől hátrányok érik. Talán én voltam szerencsés, hogy csupa olyan társulat tagja voltam, olyan közegekben mozogtam, ahol soha fel sem merült, hogy bárkit hátrány érjen” – osztotta meg gondolatait a Magyar Naranccsal.