Fárasztó az anyaság a gyönyörű színésznő számára

Anyának lenni nem könnyű dolog és már nagyon jól tudja ezt a 25 éves Hollywoodi színésznő, Hilary Duff is. Mióta megszületett a kisfia, szinte semmire sincs elég ideje, de nem panaszkodik, ő és férje ugyanis odáig vannak a csöppségért.

A színésznő kisfia alig 9 hónapja jött a világra, és azóta is körülötte forog világ, na meg persze gyönyörű anyukája, Hilary Duff is. A szülők elmondása szerint a kicsi szinte 24 órás szolgálatot igényel a részükről, így nem csoda, hogy kezdenek kimerülni a tartalékaik.

„Egész más. Borzasztó fáradt vagyok minden nap végén. Egész nap rohangálok a házban, próbálom vele tartani a lépést, de olyan gyors. Most tanul beszélni és kicsit agresszív” – nyilatkozta viccelődve a fiatal anyuka az Access Hollywoodnak.

A színésznő és párja Mike, boldogabbak mint valaha, mindketten úgy érzik, hogy a pici érkezésével szintet lépett a kapcsolatuk. Duff azt is elárulta, nem tartja kizártnak, hogy hamarosan még egy taggal bővül a család, bár egyelőre a Luca által rájuk szabott feladatnak szeretnének maximálisan megfelelni.

„Mike és én odáig vagyunk Lucáért, tökéletes! Azt gondoltuk egy gyerek elég lesz, de egyszer megnő, vége a kisbabás korszaknak és akkor az ember megint szeretne egy kicsit."

Fotó: i4u.com

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Lifestyle
Az Oroszlánok váratlanul feljebb kerülhetnek a ranglétrán. Íme a december havi karrier horoszkóp.
Sztárok
A megismételhetetlen Sophia Loren generációkon átívelő ikon mind a mai napig, de azt tudtad, hogy 18 esztendős lányunokája is pont olyan ellenállhatatlan szépség, mint amilyen a színésznő volt...
Sztárok
Nelly Furtado neve sokaknak talán már nem rémlik, pedig a 2000-es évek elején ő volt a popkirálynő, aki uralta a zeneipart, s egyben valódi szexszimbólummá is vált kinézetének hála.
Fashion&Beauty
Nem túlzás azt állítani, hogy Sarah Jessica Parker a legdivatosabban öltözött szupersztárok között szerepel – elég csak egy pillantást vetni legutóbbi vörös szőnyeges outfitjére, egyből nyilvánvalóvá...
Christmas
A karácsony elképzelhetetlen a csillogó díszek, a finom sütemények és persze a csúnya pulcsik nélkül! Ez a trend évről évre hatalmas népszerűségnek örvend, és ma már szinte kötelező kelléke az ünnepi...
Lifestyle
Szakmai területen pozitív fordulatra számíthat a Bika. Napi horoszkóp.