Megismered? Sokat változott a Vad angyal szívtiprója: így néz ki ma az argentin színész – fotók

A Vad angyal volt a magyarok egyik kedvenc szappanoperája a kétezres években, a férfi főszerepet pedig Facundo Arana alakította, akiért nők milliói bolondultak világszerte. Na de hogyan néz ki napjainkban az argentin származású színész?

Imádták a nők

A Vad angyal című argentin telenovella óriási népszerűségnek örvendett, hazánkban pedig minden idők egyik legnézettebb sorozatának számított, köszönhetően elsősorban Natalia Oriero és Facundo Arana alakításának, akik Milagros és Ivo karaktereit személyesítették meg. A történet szerint a különc, fiús ruhákat viselő, ám rendkívül bájos lány és a gazdag Di Carlo család sarja egymásba szeretnek, ám rengeteg nehézséggel, valamint akadállyal kell megküzdeniük azért, hogy boldogan élhessenek együtt. A jóképű Arana a húszas évei végén járt a széria forgatása idején, sármjának köszönhetően pedig sok női néző szívét hódította meg. Idén márciusban ünnepli az 50. születésnapját, így nem csoda, hogy a sorozat debütálása óta sokat változott: bár sosem harcolt szépészeti beavatkozásokkal az idő múlása ellen, azt azért nem lehet elvitatni, hogy ma már máshogy néz ki, mint amikor megismertük. Galériánkban megmutatjuk, hogyan fest most a színész:

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Olyan nemzetközi sztárokhoz csatlakozott, mint Gerard Depardieu vagy Steven Seagal.

Leadfotó: TV2

Oldalak

Lifestyle
Shelby Wold már a második gyermeke érkezése előtt attól tartott, hogy kétéves fia, Theo féltékeny lesz a kishúgára. Aggodalma nem volt alaptalan, hiszen a kisfiú korábban is nehezen viselte, ha más...
Home&Design
Van az a lakás, amibe belépsz, és azonnal megnyugszol. Nem tudod pontosan megmondani, miért, csak azt érzed, hogy jó ott lenni. Nem steril, nem túltervezett, nem akar lenyűgözni – egyszerűen otthonos...
Egészség
Tudtad? A kivi rendszeres fogyasztása nem akármilyen hatással lehet az egészségre.
Sztárok
Katalin és Vilmos egy napon átveszik a trónt az Egyesült Királyságban, ami nem kis feladat lesz számukra, erre pedig a hercegné már most tudatosan készül.
Sztárok
Meghan Markle ismét átlépett egy határt? A hercegné férjével, Harry herceggel együtt olyasmit tervez a közeljövőben, ami korántsem nyerte el a trónörökös, Vilmos tetszését.
Sztárok
Ránija királyné pontosan tudja, hogyan „verje át” az idő múlását: nem kell nagy ördöngösségre gondolni, a jordán stílusikon stílustrükkjét bárki könnyen elsajátíthatja.