Exkluzív interjú Barbee-val
![](https://www.femcafe.hu/sites/default/files/styles/story_hero/public/default_images/image_not_found.jpg?itok=cxG_mT8U)
Bata Adrienn - azaz Barbee - még csak 20 éves, ennek ellenére már háromszor is jelölték Magyarország legnevesebb zenei díjátadóján, amelyikből egyet díjra is váltott. A 2010-es év legjobb női előadója, most exkluzív interjút adott nekünk.
Újra jelöltek a Viva Comet díjátadóra, a legjobb női előadó kategóriájában. Tavaly sokak örömére sikerült megnyerned a Comet gömböt. Vannak megérzéseid az idei eredményekkel kapcsolatban?
Barbee: Nagyon erős mezőny az idei, én pedig már annak is rettentően örülök, hogy benne lehetek a legjobb ötben. Inkább a fellépésemre koncentrálok, és arra, hogy minél nagyobb show-val tudjam elkápráztatni a közönséget.
Az első albumod óriási sikerült aratott rajongóid körében. Mesélnél egy kicsit az új album munkálatairól, a hangzásvilágról és az esetleges újításokról?
Barbee: Az új albummal egy érettebb vonalat szeretnénk képviselni, a hangzásvilág, a dalok, a borító, mind a mai trendeknek megfelelő anyagot fogja tükrözni. Főként az elektro-pop műfajába tudnám sorolni, de felfedezhetőek lesznek majd egy-egy dalban R'n'B elemek is. Az új korongot egyébként júniusban szeretnénk kiadni, jelenleg a végső simítások zajlanak.
Az utóbbi időben felröppent a pletyka, hogy a második nagylemezed Németországban is meg fog jelenni. Azt már tudjuk, hogy a borítófotózás Bécsben volt, de mit gondolsz, sikerül majd betörnöd a német pop iparba is?
Barbee: A hír igaz, a legújabb klipes dalom nem csak magyar, hanem német nyelven is meg fog jelenni. Nagyon összetett nyelv a német, de mivel 14 évig tanultam, úgy gondolom egy próbát igazán megér. Eddig senki sem próbálkozott német nyelvű anyaggal kijönni, ezért is bízunk a sikerében. Próba szerencse!
Idén a New Yorker lett a hivatalos szponzorod. Milyen érzés egy ilyen nagy és neves divat cég reklámarcának lenni? Megtaláltad az új tavaszi/nyári kollekciójukban a saját stílusod?
Barbee: Nagyon nagy megtiszteltetés ez számomra, és mivel igazán remek ruhákat forgalmaznak, fantasztikusan érzem magam bennük. Arról nem is beszélve, hogy minden olyan dolgot megtalálok náluk, amire szükségem van és ami a stílusomat tükrözi. Őszintén remélem, hogy hosszú együttműködésnek nézünk elébe, mert a New Yorker igazán szuper.
Köszönöm szépen az interjút! Üzennél esetleg valamit a rajongóidnak?
Barbee: Mivel vészesen közeleg a Viva Comet napja, ezért arra szeretnék buzdítani mindenkit, hogy szánjanak rám legalább egy aprócska szavazatot! Igérem nem bánják meg!