Ki ez a férfi, akiért megőrül Eva Longoria? - a sikeres üzletember megváltoztatta a színésznő életét

Ami Eva Longoriával és férjével José Bastónnal történt, az szerelem volt második látásra.

Elsőre nem volt meg a szikra

A Született feleségek sztárja és az üzletember útjai kétszer is keresztezték egymást, mielőtt 2013-ban randevúztak volna. Egy közös barát mutatta be őket egymásnak, de a szikrák csak hónapokkal később kaptak lángra.

„Én egy rossz kapcsolatból léptem ki, ő pedig egy kapcsolatból, szóval nem volt kapcsolat" - mondta Longoria 2017-ben. „Tehát kellemesen elbeszélgettünk, de nem volt igazi kapcsolat." - idézte fel az első találkozásukat. Longoria első férje Tyler Christopher színész volt, a második pedig Tony Parker NBA-sztár, akivel 2011-ben váltak el. Gabrielle Solist alakító színésznő azt mondta a people-nek, hogy a Parkertől való válása után egy ideig szándékosan maradt szingli. „Megtanultam, hogy egyedül legyek elégedett” - mondta. - Azt hiszem, erre szükségem volt, hogy készen álljak arra, ami Pepével van.”

A pár hat hónappal később ugyanazon a közös baráton keresztül ismét találkozott, de ezúttal már megvolt a szikra. „Ő volt a legjóképűbb férfi, akit valaha láttam" - tette hozzá a filmcsillag. „Annyira karizmatikus, bájos, édes és vicces volt. Arra gondoltam, ki ez a srác?”

Pontosan ez itt a kérdés, kicsoda José Bastón?

Kattints a galériára!

José “Pepe” Bastón 1968. április 13-án született Mexikóvárosban, és igazából ennyi, ami tudható a gyerekkorát illetően. 2011-ben Latin-Amerika legnagyobb médiavállalata, a Televisa elnöke lett, ami spanyol nyelvű tartalmak, köztük az ikonikus telenovellák és tévéműsorok legfontosabb gyártója. A Hola! szerint Bastón az Univision igazgatótanácsának tagja is volt. 2017-ben távozott elnöki posztjáról a Televisánál, de az elnöki tanács tagja maradt. Azóta producerként és üzletemberként számos tévéműsort és filmet készített. Fantasztikus karrierje ellenére a médiamágnás azután kezdett a címlapokra kerülni, hogy összejött a híres színésznővel.
Kattints a további képekért!

Nicole Kidman a minap egy kivételes elismerésben részesült: az ausztrál színésznő elnyerte az American Film Institute életműdíját, a gálára pedig, ahol a filmsztár tiszteletére gyűlt össze több hollywoodi híresség, Kidmant férje és testvére mellett elkísérte két lánya is.

leadfotó: Arturo Holmes/Getty Images, forrás: people.com

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      A Szeretettel, Meghan című új életmódsorozat ezen a héten debütált, és máris számos emlékezetes pillanatot tartalmaz – köztük például a sussexi hercegné vallomását arról, hogy férje, Harry herceg egy...
      Lifestyle
      A most következő képrejtvényt valóban csak azok képesek pár perc leforgása alatt megfejteni, akik emberfeletti IQ-val rendelkeznek.
      Utazás
      Nemrég az elmúlt esztendők legszélsőségesebb és legkiszámíthatatlanabb februárjának intettünk búcsút, s úgy tűnik, sem márciusban, sem áprilisban nem fogunk leszállni a meteorológiai hullámvasútról.
      Home&Design
      A konyha hangulatát számos tényező meghatározhatja, legyen szó a falak színéről, a bútorok stílusáról vagy a gondosan megválasztott dekorációról. Van azonban egy elem, amelyre kevesen fordítanak...
      Lifestyle
      Amikor az élet egyszerre két irányból követel figyelmet, az ember könnyen úgy érezheti, hogy lassan összeroppan.
      Fashion&Beauty
      A legújabb körömtrend a tavasz frissességét és sokszínűségét tükrözi, számos izgalmas színnel és dizájnnal.