Sztárok

Emma Watson első igazi fülbevalói

Nyolc Harry Potter filmben keltette életre Emma Watson az enyhén stréber lányt, Hermione Granger-t. A szerepnek köszönhetően a színésznő nem lyukaszthatta ki füleit, ugyanis a WarnerBros szerint ez nem illett volna a szerephez. Mivel a színésznőnek már senki sem tilthatja ezt meg, végre megtette és kilyukasztatta fülcimpáit.

A WarnerBros annyira rettegett attól, hogy Emma az egyik forgatáson kilyukasztott fülekkel jelenik meg, hogy ennek tilalmát még a szerződésbe is belefoglalták. Ezeknek az időknek azonban már végük és a színésznő maga dönthet a füleiről. A fiatal sztár a következőket nyilatkozta az OK Magazine-nak: „Végre kilyukasztottam a fülcimpáimat. Amikor még a Harry Potter-t forgattuk nem engedték, ezért sosem használhattam ezt a csodálatos kiegészítőt.”

Video Ezért nem szabad télen teljesen lehúzni a redőnyt éjszakára
 
Most már senki sem mondhatja meg neki, hogy mit hordhat és mit nem, ennek ellenére elég valószínű, hogy nem fogjuk olyan fülbevalókkal látni, mint amilyeneket például Beyoncé visel. Emma ugyanis a divatban is a szolid ruhákat szereti: „Visszafogottan szeretem, mert azokban érzem magamat jól. Egy fekete farmer, fekete lapos cipő és egy kék pulóver. Csak ne legyen túl kirívó!”

 

Oldalak

Sztárok
Sztárok
A brit királyi családon belüli feszültségek régóta megszokottak, de volt egy olyan kijelentés, amely különösen mély sebet ejtett Vilmos hercegen: amikor tudomást szerzett róla, állítólag teljesen...
Lifestyle
Egy különleges esemény vagy meghívás új élményt adhat a Skorpiónak. Napi horoszkóp.
Fashion&Beauty
Ahogy a tavasz lassan beköszönt, ideje elővenni az átmeneti ruhatár darabjait, és friss lendületet adni a szetteknek. A 2026-os szezon kabáttrendjei egyszerre praktikusak és látványosak: a...
Sztárok
Sokan azt hiszik, a színészek élete örökké a kamerák előtt zajlik, de nem mindenki marad az álomgyárban. Néhányan teljesen új irányt választottak, és most olyan dolgokkal foglalkoznak, amik a...
Sztárok
Óriási árat fizetett a hírnévért a múlt század egyik nagy sármőrje, Tab Hunter: élete nagy részében szerepet kellett játszania a nyilvánosság előtt, és nem vállalhatta fel másságát.
Lifestyle
Shelby Wold már a második gyermeke érkezése előtt attól tartott, hogy kétéves fia, Theo féltékeny lesz a kishúgára. Aggodalma nem volt alaptalan, hiszen a kisfiú korábban is nehezen viselte, ha más...