DR BRS kifejlesztette a tökéletes bulielixírt: új dalában olyat villantott, mint még soha!

Szédületes „orvossággal” állt elő ismét az utóbbi évek egyik legkeresettebb DJ/producere, azaz DR BRS! A „Jöhet még egy” című, új „bulihimnusz” mind vizuálisan mind zeneileg tartogat meglepetéseket, sok tekintetben az első a lemezlovas történetében.

Sok tekintetben ez az első számára

Az utóbbi időkben, ahol DR BRS feltűnt, ott jóformán kivétel nélkül hiánypótló mixekkel, hatalmas sikerű slágerekkel és jól eltalált kollaborációkkal együtt érkezett. A DJ legújabb sikere az, hogy hat közreműködése is felkerült a MAHASZ által közzétett hivatalos, 2021-es slágerlistájára (köztük az 50 milliós nézettséget felülmúló „Hol van az a lány” vagy az „Évszakok” kollab-feldolgozásai) és a kilencedik legjátszottabb előadó volt a rádiókban, így könnyen mondhatjuk, ő volt tavaly is a hallgatók egyik elsőszámú hangulatbiztosa.

A „doktor úr” most egy olyan frissítőt kotyvasztott, ami sok tekintetben első: ugyanis a DJ/rapper először jelentkezik olyan saját számmal, aminek szövegéért és zenei alapért maga felelt egészen a dalszerzés kezdeti fázisától az új track felénekléséig. A „Jöhet még egy” az R&B klasszikus forró hangulatát idézi, miközben mondataival igazi fricskát mutat a bulizni vágyóknak. Az újdonsült klubzenéhez egy zseniális, egyben szürreális kisfilm tartozik, amiben ráadásul Atkát először látunk táncolni elképesztő profi módon: „Már 20 éve táncolok hiphop műfajban, de csak most éreztem, hogy ezt meg is akarom mutatni egy klipben. Szabó Tomi össze is hozott egy brutális koreográfiát, a Los Tiki Pictures stábja pedig egy hihetetlen klipet kreált az Illúziók Múzeumában” – meséli Atka.

Hihetetlen, mennyit foglalkozik magával Katalin hercegné, aminek valljuk be, meg is van az eredménye: tökéletes alak, hibátlan bőr. De hogy mi a titka? Cikkünkből most kiderül!

Leadfotó: Facebook/drbrs

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Fashion&Beauty
      Nem csupán egy irodai viselet része, hanem egy kreatív, sokoldalúan variálható kiegészítő, amely egy kis extra karaktert ad bármilyen outfithez!
      Lifestyle
      Szakmai téren fellendülés várható az Oroszlán számára. Napi horoszkóp.
      Sztárok
      Clint Eastwood lánya hatalmas szenzációt keltett nemrég bámulatos megjelenésével: a 31 éves Francesca elegáns fekete ruhában lépett a vörös szőnyegre a Queen of the Ring című film premierjén New...
      Home&Design
      Amikor az ablakok dekorálásáról van szó, a választás nemcsak esztétikai, hanem funkcionális szempontból is nagy jelentőséggel bír. A függönyök és drapériák közötti döntés sokszor nem könnyű, mivel...
      Lifestyle