Rá sem lehet ismerni: így néz ki ma Baby, a Dirty Dancing sztárja 35 évvel a film bemutatója után - Jennifer Grey már 62 éves

Szó mi szó, alaposan megváltozott a színésznő, aki szinte már alig hasonlít egykori önmagára.

A film, amit a mai napig imádunk

Valljuk be őszintén: mind láttuk már minimum egyszer, ha nem többször a Dirty Dancinget, az ikonikus filmet, ami meghódította a világot a maga egyszerű sztorijával és szemkápráztató jeleneteivel. Ki ne emlékezne a film fő momentumára, amikor gyakorlás közben Johnny Castle, azaz Patrick Swayze a tóban a feje fölé emeli Babyt, aki egy hotelben ismerkedik meg a táncoktatóval, akivel végül a film végén happy end gyanánt össze is jön? Nos, természetesen az alkotás bővelkedik csavarokban is, ám ezt nem részleteznénk, hiszen többségünk kívülről fújja az egész sztorit. Ami azonban ennél sokkal érdekesebb, hogy vajon mi történt a szereplőkkel azóta? Azt tudjuk, hogy Patrick Swayze sajnálatos módon már nincs az élők között, hiszen 2009-ben, 57 évesen elhunyt. De vajon a Piszkos tánc Babyje még ugyanolyan elbűvölő és csinos, mint egykor a film forgatásának idején? Természetesen igencsak megváltozott az elmúlt 35 évben, hiszen immáron 62 éves is elmúlt, az idő vasfoga pedig rajta is nyomot hagyott. Galériánkban mutatjuk, hogy néz ki ma Jennifer Grey, akire szinte biztos, hogy te sem ismernél rá, ha összefutnál vele az utcán vagy a sarki kisboltban!

Jennifer Grey 27 éves volt, amikor megkapta Frances „Baby” Houseman szerepét a Dirty Dancingben – Patrick Swayze-vel remek párost alkottak a filmvásznon, azt azonban csak kevesen tudják, hogy a forgatások idején egyáltalán nem volt garantált a film sikere.
Kattints a további képekért!

Durva szankciókkal is szembesítheti kisebbik fiát Károly király: az uralkodó eldöntötte, ha Harry átlépi a határt és nekimegy szeretett feleségének legújabb könyvében, akkor végleg megszakítja vele a kapcsolatot, és eltiltja egy jelentős eseménytől is.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      A leendő királyt a húga anyagilag messze túl is szárnyalhatja - mondja a szakértő.
      Sztárok
      Láttad már David Guetta legidősebb gyermekét? A 21 esztendős Tim Elvis nagyon sármos férfivá érett, és még ha akarná, sem tudná letagadni híres édesapját.
      Fashion&Beauty
      Meghan Markle-nek kiválóan ért a divathoz, mesteri érzékkel válogatja össze a szereléseit, így nem csoda, hogy arra is ráérzett, milyen nadrágtípus most a sláger.
      Lifestyle
      A Skorpiónak ma érdemes felkeresnie az idősebb rokonait. Napi horoszkóp.
      Egészség
      A tanulmányokat idős embereken végezték, de a biológiai öregedést fiatalabb korban is lassítani tudják, így érdemes minél hamarabb bevetni őket.
      Utazás
      Úgy néz ki hazánkban egyre komolyabban veszik majd, ha valaki agresszíven viselkedik a tömegközlekedési eszközökön.