Végre kiderült az igazság: Diana egykori testőre 30 év után elárulta, Károly vagy a hercegné csalta-e meg először a másikat

Megdöbbentő információk derültek ki Diana hercegné és Károly herceg házasságáról, amiről Allan Peters őrmester rántotta le a leplet sok-sok év után – végre mindenki megtudhatja, ki csalt meg kit első alkalommal. Vajon tényleg a herceg volt a ludas, vagy netán Diana hercegné árulta el férjét?

Napvilágot látott az igazság

Mint ahogyan arról már mi is több alkalommal írtunk, Diana és Károly szerelme tündérmesébe illően indult, házasságuk azonban inkább a rémálomhoz hasonló módon ért véget. A trónörökös 1981-ben vette feleségül Dianát, Károly azonban ekkor még mindig szerelmes volt exszeretőjébe, Kamillába, akivel 1970-ben ismerkedett meg. Állítólag a herceg házassága alatt több alkalommal is megcsalta feleségét Kamillával, amiről Diana mindvégig tudott, frigyük vége felé pedig már ő sem vetett meg más férfiakat, amikor már tisztában volt azzal, hogy házassága menthetetlen. Nos, mindeddig legalábbis mindenki így ismerte a hercegi pár történetét – amit azonban eddig tudni véltünk megváltozhat, ugyanis megdöbbentő interjút adott nemrégiben Diana egykori testőre, Allan Peters őrmester, aki elárulta, hogy állítólag nem Károly volt az első, aki félrelépett. Peters szerint ugyanis Dianának jóval azelőtt már viszonya volt egy másik férfivel, hogy Károly herceg visszatért volna korábbi kedveséhez, Kamillához. És hogy ki volt az a bizonyos illető, a harmadik fél? Erre is fény derült több mint 30 év után.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Az embernek időről időre érdemes szétnéznie a padlásán, illetve lakása azon zugaiban, ahol régiségeket, "kacatokat", veretes múltú ereklyéket tárol. Lehetséges ugyanis, hogy egy-egy ilyen "vizit"...
      Egészség
      Sokan nem is gondolnák, de bizonyos gyümölcsök fogyasztása, valamint az Alzheimer-kór kialakulása között van összefüggés a szakértők szerint.
      Sztárok
      A híresség rengeteg plusz kilótól szabadult meg az elmúlt időszakban, s közösségi oldalán is büszkén mutatja meg bámulatos átalakulása eredményét.
      Sztárok
      Meghan Markle rendkívül őszintén beszélt a Harry herceggel kötött házasságáról Harry herceggel, és elárulta, hogy kapcsolatuk jelentősen átalakult, mióta elkezdett dolgozni új életmódmárkáján, az As...
      Lifestyle
      Bár a szobanövények legtöbbször otthonunk ékkövei, a feng shui szerint nem mindegyiknek van pozitív hatása ránk, szerencsénkre, valamint egészségünkre nézve.
      Lifestyle
      Egy új vizsgálat szerint vannak bizonyos illatosítók, melyek még a hagyományos illatgyertyáknál is komolyabb egészségkárosító hatással rendelkeznek.