Az első magyar színésznő, aki meztelenre vetkőzött a színpadon - Déry Sári tragikus története

Déry Sári csodálatos, tehetséges színésznő volt a 20. század közepén, szépsége valóságos mágnesként vonzotta a férfiakat.

Ünnepelt színésznőből kitelepített osztályidegen

Déry Sári karrierje Pozsonyban indult, ahol balett-táncosként dolgozott, innen költözött később Budapestre, országszerte rengeteg színházban lépett fel és több filmben is szerepet kapott. A Baas Klára Mária Sarolta néven született, de később mindenki által csak Déry Sáriként ismert színésznő óriási sikernek örvendett, különösen a férfi színházkedvelők körében. Szerelmi élete talán éppen ebből kifolyólag meglehetősen bonyolult volt, háromszor is férjhez ment, utolsó házassága viszont tragikusan megpecsételte élete hátralevő részét, az egykor ünnepelt, gyönyörű színésznőből egyik napról a másikra kitelepített osztályidegen lett…

A színésznő első férje Bihary Nándor, komikus volt, házasságuk néhány év után viszont véget ért. Másodjára Kalmár Gyulához ment feleségül, aki újságírással foglalkozott, ám a pár nem éppen megszokott módon élt. Míg Kalmár Gyula egy kis zuglói lakásban lakott, felesége különféle szállodákban töltötte az éjszakákat. „Gyereklánykorom óta cigányéletet élek. A szálloda az igazi otthonom, ott érzem jól magam. Nem kívánok magamnak háztartást. Mit tagadjam! Nem vagyok házias, nem ambicionálom a háztartásvezetést. Azt hiszem, vannak más komoly női erények is, mint a háziasszonykodás” – mondta a színésznő 1943-ban.
Kattints a további képekért!

Tőkés Anna csupán 63 éves volt, amikor örökre lehunyta a szemét karácsony napján: a legendás Kossuth-díjas színésznő szörnyű körülmények között töltötte utolsó éveit.

Leadfotó: Fortepan, forrás: divany.hu

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Lifestyle
A YouTube még mindig őrülten népszerű, de nem szabad mindent elhinni, amit a videókban látunk.
Lifestyle
Bizony nem mindegy, hogy milyen növényeket ültetsz egymás mellé a kertben, hiszen nem mindegyik fér meg a másik mellett jól, sőt mi több, még mérgezhetik is egymást, ezáltal pedig a termés sem lesz...
Sztárok
A rajongók csak találgatnak, hogy Horváth Éva miképp fog egyáltalán lábra állni a rengeteg műtét után, amiknek még nincs vége.
Egészség
Nagyon könnyű megfázni a következő időszakban, ha beleszaladsz ebbe a bakiba, szóval nem árt vigyázni.
Lifestyle
Az I. Szorongók és Pánikbetegek Országos Találkozóján Andrási-Riha Zsófia pszichológussal, a Pánik Centrum munkatársával és az esemény egyik fő moderátorával beszélgettünk.
Sztárok
Újra kitört a hadakozás Tóth Gabi és Krausz Gábor között. Az énekesnő úgy érzi, hogy meg kell védenie magát.