Sztárok

Demi Moore részt vett Ashton Kutcher kislányának a keresztelőjén

Demi Moore korábban már felajánlotta az újdonsült szülőknek, hogy szívesen segít a kisbaba körül, akik pedig meglepő módon elhívták Wyatt Isabelle keresztelőjére.

Az 51 éves színésznő úgy tűnik, hogy megbocsájtott volt férjének, Ashton Kutchernek, akitől korábban annak hűtlensége miatt vált el. Demi nagyon nehezen tette túl magát a szakításon, de most minden jel arra utal, hogy sikerült neki, hiszen felajánlotta segítségét volt férjének és jelenlegi szerelmének, akik meghívták kislányuk keresztelőjére, pontosabban a Tabbalah ceremóniára. Demi két lányával, Rumerrel és Tallulah-val jelent meg az ünnepségen, ahova ajándéknak egy kasmírtakarót és egy gravírozott képkeretet vitt.

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Erős nő!

A színésznő már korábban állította, hogy békét kötött Ashtonnal, de eddig nem igazán akartak neki hinni az emberek, de ezek után ehhez nem fér semmi kétség. A ceremónia egyik résztvevője a „The Sun”-nak tálalt ki: „Demi és a lányai gratuláltak a párnak, eközben megnézhették és megfoghatták a kisbabát. Annyira jó volt látni, hogy nincs problémája Ashton új életével és menyasszonyával, Mila Kunisszal.” Valóban úgy tűnik, hogy elfelejtette a sérelmeit.

Ashton imádja az apaszerepet

A színész már korábban is szeretett volna saját gyerekeket, így nagyon élvezte, amikor korábban Demi gyermekeit nevelgethette. Egy közeli ismerősük a „US Weekly”-nek nyilatkozott: „Annyira jól törődik a babával, segít az etetésnél és imádja fogni.” Annak érdekében, hogy még több időt tölthessen kislányával, sokkal kevesebbet szeretne dolgozni.

Gratulálunk a büszke szülőknek!

Fotó: usmagazine.com

Oldalak

Sztárok
Home&Design
Sokaknál a karácsonyfa díszítése ösztönből megy, mégis gyakran az az érzés marad utána: „valami nem az igazi”. A szakértők szerint nem a díszekkel van a gond, hanem a sorrenddel.
Lifestyle
Egy apró vörös pont elég ahhoz, hogy elmenjen az étvágyad. De vajon tényleg veszélyt jelez, vagy csak egy ártalmatlan jelenségről van szó?
Egészség
A puffadt has nemcsak kényelmetlen, hanem gyakran fájdalmas is, és sokunkat érint az ünnepi lakomák vagy a mindennapi rohanás során. Szerencsére azonban létezik olyan megoldás, amivel hatékonyan...
Lifestyle
Árverésre bocsátják Benito Mussolini olasz diktátor hajdani nyaralóját, az Adriai-tenger partján fekvő Riccionében található Villa Mussolinit. Az ajánlatok benyújtásának határideje hétfőn járt le, a...
Sztárok
Richard Curtis 2003-ban bemutatott vígjátéka, az Igazából szerelem még ma is a legnépszerűbb karácsonyi filmek közé tartozik. Nem múló kultuszát mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy nemrég...
Lifestyle
Kiszámíthatatlanul alakul a nap a Vízöntő számára. Napi horoszkóp.