Sztárok

Debreczeni Zita: „40 évesen lett kerek az életem”

Még sosem volt ennél boldogabb.

Boldog szülinapot!

Január 6-án negyvenéves lett Debreczeni Zita! Az egykori modell ma már Annoni Zitaként él, és fotósként dolgozik. Hét éve talált rá élete párjára, Gianni Annonira, augusztus végén pedig megszületett régen várt első gyermekük, Gianfranco Máté is. A kerek évforduló alkalmából Zita a Blikknek elmondta, hogy egyáltalán nem ijeszti meg az idő múlása, habár tíz évvel ezelőtt még nem ugyanígy gondolkodott.

Emlékszem, harmincévesen éjfél előtt egy perccel ránéztem az órára, majd azt gondoltam, bárcsak ne ütné el a tizenkettőt. Most egyáltalán nincs bennem ilyesmi, sőt, visszatekintve az elmúlt tíz évre, azt kell mondanom, soha nem voltam még boldogabb, mint most. 40 évesen lett kerek az életem. Harmincéves korom után kezdtem el fotózni, lett fotográfusi diplomám, vezettem évekig egy fotóstúdiót, amit imádtam. 33 éves voltam, amikor Giannival találkoztunk, és bár huszonegy-két évesen még azt gondoltam, harmincéves korom körül férjem és gyerekem lesz, az élet máshogy hozta. Az biztos, hogy a kisfiam tette fel az i-re a pontot, az ő érkezése a megkoronázása azoknak a csodálatos dolgoknak, amik az utóbbi években történtek velem” – mesélte a gyönyörű anyuka, aki egyáltalán nem aggódik a kora miatt.

További részletekért lapozd fel a galériánkat!

„A korom miatt egyáltalán nem aggódom, van egy kedvenc Heltai-idézetem: „Akit az istenek szeretnek, örökre meghagyják gyereknek”. Én is így érzem, és remélem, meg is őrzöm magamban az örök gyereket” – fogalmazott Zita.
Kattints a további képekért!

A kilencediken lakó énekesnő nyolc emeletnyi tömény füsttel találta szembe magát.

Leadfotó: facebook.com/missbalaton

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Sztárok
      Anjelica Huston neve a legtöbbeknek az Addams Family-filmekből csenghet ismerősen, ám az nem biztos, magára a színésznőre sokan ráismernének napjainkban.
      Fashion&Beauty
      Éppen abban a furcsa átmeneti időszakban vagyunk, amikor már nem tombol a tél, de a tavasz még várat magára – Amal Clooney, aki mindig kreatív és kifinomult öltözékkel rukkol elő, a minap stílusos...
      Lifestyle
      Sztárok
      A fiatal lány le sem tagadhatná világhírű édesanyját, akkora köztük a hasonlóság.
      Sztárok
      Meghan Markle úgy érezte, hogy muszáj megmutatni a főzési tudományát, de elég amatőr hibába futott bele.
      Fashion&Beauty
      A fiatalok egyre többen kenik fel ezt az arcukra, de a bőrgyógyászok próbálnak figyelmeztetni mindenkit, hogy több kárt csinálhatnak vele, mint hasznot.