Másodszor is anya lett a 41 éves műsorvezető - Megszületett Nóci kisbabája
Végre igazi családban élhet
Czifra Noéminak első gyermeke születésekor nem adatott meg, hogy igazi családba vihesse haza a babát, akkori párja ugyanis terhessége negyedik hónapjában elhagyta egy másik nőért. A férfi egyébként tartja a kapcsolatot Zsomborral, sőt, Nócival is jóban van. Azzal a bizonyos harmadikkal pedig nincsen már együtt. A múltat azonban már lezárta a csinos tévés, most boldogabb, mint valaha.
"Nóci szárnyal. Soha nem láttuk még őt ilyen boldognak. Az élete most lett igazán kerek, jó ránézni, és jó látni, hogy a párja úgy szereti korábbi kapcsolatából született fiát, mintha a sajátja lenne. Pont tíz év van a két gyermek között, így Zsombor tud majd segíteni anyukájának a pici gondozásában. Most már otthon vannak Simonnal, igazi családban élhet. Mindig ez volt a vágya" - mesélte a Borsnak név nélkül egy barát.
Hosszú Katinka nagy bejelentést tett az olimpia előtt
Hosszú Katinka az olimpia előtt mindössze néhány nappal tartott sajtótájékoztatót, ahol hatalmas bejelentést tett. Annyit már most elárulhatunk, hogy nem a közelgő megmérettetésről beszélt. A cikket itt találod!