Csúcsot dönthet a Compact Disco
Túlszárnyalná az eddigi legjobb magyar szereplést az Eurovíziós Dalfesztiválon a Magyarországot a szombati döntőben a Sound of Our Hearts című számmal képviselő Compact Disco.
"Az első célunk a döntőbe jutás volt, ezt elértük, most már látjuk a finálé teljes mezőnyét, és a csúcs az lenne számunkra, ha felülmúlnánk az eddigi legjobb magyar eredményt, vagyis harmadikak lennénk" - mondta Lotfi Begi.
Az Eurovíziós Dalfesztiválok eddigi történetében a legjobb magyar helyezést Bayer Friderika érte el 1994-ben, aki Jeney Szilveszter szerzeményével, a Kinek mondjam el vétkeimet című dallal negyedik lett. Tavaly Wolf Kati Düsseldorfban a döntőben 22. lett What About My Dreams (Szerelem, miért múlsz) című dalával.
Mint Walkó Csaba énekes kifejtette, számukra három hónapja folyamatos a hajtás, hiszen már a januári-februári A Dal című magyar nemzeti verseny óta nagyon sűrű és időnként fárasztó a programjuk. "Persze nagy öröm számunkra, hogy helyzetbe kerültünk, és ez elnyom minden fáradtságot bennünk" - tette hozzá.
Kiemelte, hogy a hangja szempontjából nagyon fontos, hogy az első elődöntőben léptek fel először, ezért több idejük volt pihenni, mint másoknak. Mint mondta, külön izgalmas, hogy másodikként lépnek színpadra, éppen a brit legenda, Engelbert Humperdinck után.
"Olvassuk, halljuk, érzékeljük az otthoniak szurkolását, bíztatását, és ez óriási erőt ad számunkra" - hangsúlyozta az énekes. Lotfi Begi ehhez hozzátette, hogy Magyarországról 95 százalékban dicséreteket, lelkesítő szavakat kaptak, a maradék 5 százalékkal pedig nem foglalkoznak.
A jó eurovíziós szereplés Walkó Csaba szerint a külföldi ismertség miatt is nagyon fontos a zenekar számára, hiszen a versenyt követő 100-120 millió néző révén rengeteg országban megismerték most a Compact Discót. "Már számos szerződést aláírtunk külföldi lemezmegjelenésekre, és ennek biztosan lesz folytatása is" - mondta erről.
Pál Gábor szerint nagyon jó érzés megkóstolni azt a profizmust, ami egy ilyen fesztiválon hangban, technikában, tervezésben működik, úgyhogy - tette hozzá nevetve - ezentúl sajnos muszáj lesz ehhez ragaszkodniuk.
Sándor Attila megfogalmazása szerint a dalok műfajbeli sokszínűségére, illetve a minőség és a showelemek érdekes viszonyára gondolva a Compact Disco számára egyfajta kirándulás ez a verseny.
Forrás: MTI
Következzen a Sound of Our Hearts: