Felfoghatatlan veszteség - Elhunyt Csoóri Sándor

86 évesen elhunyt Csoóri Sándor, kétszeres Kossuth-díjas író, költő; hosszan tartó, súlyos betegség után érte a halál. A kormány saját halottjának tekinti.

Meghalt Csoóri Sándor

Csoóri Sándor, aki utolsó éveiben visszavonultan élt, vasárnap éjjel ment el. Halálhírét a Kormányzati Tájékoztatási Központ hétfőn közölte az MTI-vel.

Csoóri Sándor 1930-ban született Zámolyon, református parasztcsaládban. 1950-ben érettségizett a Pápai Református Kollégiumban, majd az ELTE Orosz Intézetében tanult. Költészete az 1960-as évekre forrott ki igazán; a Kádár-kor ellenzékének egyik legmarkánsabb képviselőjévé vált. Verseit számos idegen nyelvre lefordították.

1987-ben egyike volt az Magyar Demokrata Fórum alapítóinak, majd 1993-ig a mozgalom, később a párt elnökségi tagja lett. 1988-tól a Hitel (folyóirat, 1988–) szerkesztőbizottsági elnökeként, 1992-től főszerkesztőjeként működött. 1991-től 2000-ig a Magyarok Világszövetségének elnöke volt, ez idő alatt, 1992 nyarán kezdeményezte a Duna Televízió létrehozását.

A cikk folytatódik a második oldalon!

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Utazás
Folytatódik a sebességhatárok csökkentése Budapesten, innentől ezen a részen is csak ennyivel szabad majd menned az autóddal.
Lifestyle
A Feng Shui szakértői szerint van egy olyan dísztárgy, amely blokkolja a pozitív energiák áramlását otthonunkban, valamint a szerencsétlenséget szimbolizálja.
Sztárok
Egy, a hercegné által írt levélnek köszönhetően szinte pontosan rekonstruálható, mennyire ált közel igazából a két testvér egymáshoz, amikor még édesanyjuk is élt.
Sztárok
A Vészhelyzet című sorozatból megismert Julianna Marguiles mindig is gyönyörű nő volt, szépsége pedig az idő múlásával sem fakult meg.
Fashion&Beauty
Letícia királyné óriási divatrajongó, és igyekszik mindig valami igazi különlegességre lecsapni, legyen szó akár ruhákról, akár cipőkről, vagy éppenséggel ékszerekről.
Lifestyle
A Skorpió gond nélkül legyőz minden szembejövő akadályt. Napi horoszkóp.