Sztárok

Csillag Születik 2012: Megvan a győztes!

A fináléhoz érkezett a népszerű tehetségkutató showműsor, a Csillag Születik idei szériája. A versenyt és az ezzel járó mesés díjakat a nézők szavazatai alapján…nyerte.

Több ezren jelentkeztek a Csillag Születik 2012-es szériájába, közülük azonban csupán 12 produkció bizonyíthatta a showműsor élő adásaiban is a tehetségét. Június 2-án pedig hárman - Szirota Jennifer, Mészáros János Elek és a Quantum XXL - küzdhettek meg a végső győzelemért.

A három finalista önálló produkciókkal és sztárduettekkel is a színpadra állhatott, hogy a nézőkön kívül meggyőzzék a Hernádi Judit, Pokorny Lia, Hajós András és Puzsér Róbert alkotta zsűrit. Szirota Jennifer a Hair című musicalből énekelte az Easy To Be Hard című dalt, illetve Czutor Zolival, a Belmondo zenekar frontemberével közösen adta elő az Evanesence együttestől a Bring Me To Life slágert. Mészáros János Elek Montmartre-i Ibolyából a Művész Himnusszal állt először színpadra, majd Tabáni Istvánnal, a Csillag Születik 2009 győztesével közösen énekelte a Queen-től a Who Wants To Live Forever-t. A Quantum XXL pedig a Super Hero című koreográfiájuk mellett a Csillag Születik első szériájában, illetve az angol Britain’s Got Talent című tehetségkutató showműsorban is bemutatkozott, akrobatikus kosár trükkjeiről ismert csapattal, a Face Team-mel közösen kápráztatta el ismét a nézőket és a zsűrit.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

A fináléban újra együtt állhatott a színpadra a 12 döntős produkció, akik Vastag Csaba és Vastag Tamás közös slágerét, az Őrizd az álmod című dalt adták elő. A finálé előtt kiesett 9 produkció pedig az LGT-től az Arra születtünk című dallal búcsúzott a műsortól. A tehetségkutató új felfedezettjei mellett fellépett még a Csillag Születik Dance All Stars csapata, melyet a korábbi szériák legsikeresebb táncosai, az Appril Project, a Bad Boyz, a No Comment és a 4 For Dance tagjai alkottak. A színpadra állt még Geszti Péter és a Gringo Sztár, valamint a 2011-es X-Faktor győztese, Kocsis Tibor, aki Janicsák Vecával, a 2010-es X-Faktor legjobb női hangjával duettezett.

A Csillag Születik 2012-t végül a nézők szavazatai alapján Mészáros János nyerte, így Ő viheti haza az autót, az egy éven át tartó havi 1 millió forintot és a két főre szóló luxusnyaralást is.

Következzen a legjobb 12 közös produkciója:

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Grace Van Patten neve ma már egyet jelent a természetes szépséggel, a letisztult eleganciával és azzal a ritka kisugárzással, amely egyszerre törékeny és magabiztos. A fiatal színésznő nem harsány...
Sztárok
Sajnos kilencven esztendősen elhunyt Koltai János Jászai Mari-díjas magyar színész, díszlettervező, filmrendező, képzőművész.
Sztárok
Kirobbanó formában van Selena Gomez, aki saját kozmetikai márkájának partiján villantotta meg tökéletes vonalait egy rendkívül csábító ruhában.
Lifestyle
Egy beszélgetés vagy találkozás régi félreértéseket segíthet tisztázni a Skorpiónak. Napi horoszkóp.
Fashion&Beauty
Mária dán királyné a minap színházban járt, ennek apropóján pedig egy isteni szerelést húzott elő a gardróbjából.
Lifestyle
Veled is elfordult már, hogy nem fértél a hűtőben? A profi séfeknek van néhány tanácsa, hogy tudod ezt orvosolni.