Cooky és párja elárulták, hogyan változott a családi életük a Dancing with the Stars óta

Javában dübörög a TV2 csatornáján futó Dancing with the Stars második évadja: a versenyzők között bizonyít hétről hétre Cooky és felesége, Szécsi Debóra is, akik most elárulták, hogyan teremtik meg az egyensúlyt a táncpróbák és házasélet között.

Házaspárként a táncparketten

A pár hosszú évek óta él boldog házasságban, ráadásul szerelmükből két kisfiú született, Kevin és Nátán. A kapcsolatuk eleje azonban nem volt túl gördülékeny, hiszen a köztük lévő nagy korkülönbség miatt rengeteg negatív kritikát kaptak – a rádiós és profi táncos kedvese azonban végül rácáfolt az alaptalan előítéletekre. Jó párost alkotnak, a gyermeknevelés terén is kiegyensúlyozottan működnek együtt, a köztük lévő harmónia pedig a táncparketten is egyértelműen látszik. Debóra mindenben igyekszik segíteni a férjének, aki igyekszik magából kihozni a maximumot. Hétről hétre egy jobban fejlődnek, de persze ezért rengeteget dolgoznak: versenytársaikhoz hasonlóan a hétköznapjaik nagy részét a próbateremben töltik, ez azonban természetesen kihat a családi életükre is. Galériánkban megtalálod a részleteket!

A páros nem tagadja: attól még, hogy összeszokott párosnak számítanak, néha náluk is akadnak nehézségek. – Intelligencia kell ahhoz, hogy ne vigyük haza, ha esetleg vagy egy kis feszültség a próbán. Előfordul, hogy fáradt vagyok, és nem megy annyira; olyankor jobb, ha nem erőltetjük. Debi ilyenkor csalódott, de aztán otthon mér nincs semmi probléma – mesélte Cooky a Hot magazinnak.
Kattints a további képekért!

Kezdetét vette a Dancing with the Stars második évada, melynek során 12 közismert ember lépett a parkettre profi, illetve feltörekvő táncosokkal – az este legszenvedélyesebb produkciója pedig kétség kívül Tóth Andi és Andrei Mangra tangója volt.

Leadfotó: Instagram/ dancingtv2

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Home&Design
      Amikor az ablakok dekorálásáról van szó, a választás nemcsak esztétikai, hanem funkcionális szempontból is nagy jelentőséggel bír. A függönyök és drapériák közötti döntés sokszor nem könnyű, mivel...
      Lifestyle
      Lifestyle
      Számos ismert hazai írónőnktől születtek felvillanyozó és fontos üzenetet tartalmazó idézetek, melyek nőnapon különösen nagy erőt tudnak adni.
      Sztárok
      Meghan Markle ritkán enged bepillantást a magánéletébe, kiváltképp gyermekei mindennapjaiba, ám most megosztott egy kis cukiságot egy szem lányáról, Lilibet hercegnőről.
      Lifestyle
      Valószínűleg el fog menni a kedved a lottózástól, ha megtudod, mennyi szelvényt kell feladnod, hogy biztosan nyerj. Persze reménykedni mindig szabad.
      Sztárok
      Freddie Prinze Jr. a 90-es és a 2000-es esztendők egyik legtöbbet foglalkoztatott színésze volt, napjainkban azonban már kétgyermekes családapaként éli az életét. Kíváncsi vagy, mennyit változott az...