Elhidegülhetett a férjétől a királyi család közkedvelt hercegnéje - ez derült ki a házasságáról

Charlène monacói hercegné november óta először jelent meg a nyilvánosság előtt: egy testbeszéd-szakértő kielemezte a látottakat, és igencsak érdekes álláspontra jutott.

Mi lehet a baj?

II. Albert monacói herceg és Charléne hercegné házassága nem épp nyitott könyv, sőt: míg a nyilvánosság előtt tökéletes pár képében tetszelegnek, többen arról suttognak, hogy a boldogságuk csupán látszat, s a felszín alatt súlyos problémák húzódnak. Mint megírtuk, Charléne tavaly májusban váratlanul visszautazott a szülőhazájába: a hivatalos tájékoztatás szerint a hercegné néhány alapítványi projekt miatt repült a távoli országba, de elkapott egy fül-orr-gégészeti fertőzést, amely olyan súlyosnak bizonyult, hogy több műtétet is végre kellett hajtani rajta. A túl hosszúra nyúlt lábadozási idő azonban sokak figyelmét felkeltette, több bulvárlap pedig arról kezdett cikkezni, hogy nem egészségügyi problémák tartják távol Charléne-t, hanem a válságba került házassága. A 43 éves hercegné még a házassági évfordulójára sem tért haza, ahogyan Albert sem látogatta meg őt a jeles napon. Végül a hosszas távolléte után novemberben visszatért a családjához, ám az idill csak másfél hétig tartott. A 63 éves uralkodó akkor azt mondta: felesége lelkileg és fizikailag sincs jól, ezért elvonult egy svájci egészségügyi intézménybe. Charlène csak nemrég tért haza és távolléte után a napokban állt először nyilvánosság elé, egy testbeszéd-szakértő pedig érdekes dologra lett figyelmes…

A házaspárról 2011-es esküvőjük óta az a szóbeszéd járja, hogy valami nagyon nem stimmel köztük: Albert hírnevét korábban magánéleti botrányok árnyékolták be, így jogosan hitték azt sokan, hogy a családalapítás véget vet ezeknek a problémáknak, ám úgy tűnik, téves volt az elgondolás.
Kattints a további képekért!

Édesapja 14 éves korában ismerte el a házasságon kívül született lányt, aki ma már csodaszép, felnőtt nőként éli az életét. Bár Jazmint semmilyen rang nem illet, féltestvéreihez hasonlóan ő is örököl majd a herceg vagyonából.

Leadfotó: Arnold Jerocki/WireImage/Getty Images

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Elhunyt Diesel vom Burgimwald. aki Rexet alakította a kultikussá vált sorozatban. Sokan tudják, hogy mennyire okos volt, és rengetegen búcsúztak tőle.
      Sztárok
      Kádár L. Gellért egy csapásra ismertté vált, amikor a TV2 műsorra tűzte az új magyar történelmi sorozatot, a Hunyadit, melyben a színművész a címszerepet alakítja. Évtizedekkel ezelőtt azonban még...
      Lifestyle
      Ideje tesztelned magad: vajon te mind az öt, furfangos, cseles és becsapós kérdésre tudod a választ? Ha igen, igazi zseni vagy, akinek magas az IQ-szintje, de ha nem megy, akkor se csüggedj.
      Lifestyle
      Horribilis összegű bírságot kell fizetned, ha megszeged ezt a szabályt, és a hatóságok sajnos senkivel nem kivételeznek.
      Sztárok
      Meghan Trainor 2014-ben robbant be a köztudatba és egy csapásra nagy népszerűségre tett szert, a napokban azonban nem zenei karrierjével hívta fel a figyelmet, hanem azzal, hogy látványos...
      Lifestyle
      Szánj néhány percet erre a rendkívül egyszerűen és könnyen kivitelezhető tesztre, hiszen hamar kiderülhet belőle, hogy kell-e tartanod a korai halálozás veszélyétől.