Cameron Diaz ritkán látott lánya úgy nő, mint a gomba: ilyen bájos kis hölggyé cseperedett a tündéri Raddix

Cameron Diaz lassan 10 éve csak a magánéletére koncentrál, 2020-ban ráadásul édesanya lett, így ideje nagy részét a gyermeknevelés tölti ki.

Csodaszép anya-lánya páros

Cameron Diaz a '90-es és 2000-es évek egyik legkedveltebb és legtöbbet foglalkoztatott hollywoodi színésznője volt, aki többek között olyan alkotásokkal lopta be magát sokak szívébe, mint az Álljon meg a nászmenet!, a Keresd a nőt!, a Charlie angyalai, a Holiday vagy a Míg a jackpot el nem választ, de híres szinkronszerepeiről sem szabad megfeledkezni. 2014-ben hivatalosan is visszavonult a színészettől, azóta nem lehetett látni új produkciókban, ugyanis úgy döntött, kizárólag magánéletére fókuszál. Kislánya, Raddix 2020-ban jött világra, a filmsztárral pedig azóta madarat lehet fogatni: nagyon élvezi az anyaságot és azt, hogy sok időt tölthet a gyermekével, akit egyébként fokozottan óv a nyilvánosságtól, így túl sok fotót sem lehet eddig látni róla. Nemrég azonban lencsevégre kapták az utcán anyát és lányát, a felvételeknek köszönhetően pedig egyértelművé válik mindenki számára, milyen tündéri kis hölggyé cseperedett a lassan 4 éves Raddix. Részletek a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A kilencvenes és kétezres évek imádott komikája már évekkel ezelőtt istenhozzádot mondott a filmszakmának, s azóta is üzletasszonyként keresi a kenyerét. Cameron Diaz nemrég mégis gondolt egy merészet, és szerepet vállalt egy Netflix-akciófilmben, viszont úgy tűnik, a forgatási munkálatok nem hozták meg a kedvét az igazi visszatéréshez.

Leadfotó: Todd Owyoung/NBC via Getty Images
Forrás: Daily Mail

Oldalak

Lifestyle
Egy nárcisztikus emberrel vitatkozni gyakran teljesen eredménytelennek tűnhet, mintha falnak beszélnél. Mégis léteznek hatékony eszközök – akár néhány jól megfogalmazott mondat is segíthet.
Lifestyle
A hét elején még nyugis lehet az időjárás, valamirevaló front a jövő hét közepén érkezhet térségünkbe.
Lifestyle
Egy bizonyos szigetről szóló történetek évszázadok óta keringenek – egyesek azt állítják, hogy látták és meglátogatták a legendás szigetet Írország nyugati partjainál. Állítólag hétévente egy zöld...
Lifestyle
Mumtáz Mahal, a mogul császár, Dzsahán felesége 38 éves korában hunyt el, ami arra késztette férjét, hogy egy grandiózus mauzóleumot építsen a tiszteletére. India mogul birodalma a világ egyik...
Lifestyle
Aki egyszer megtapasztalja, milyen íze van egy saját kezűleg készített paradicsomszósznak, az nehezen tér vissza a bolti változatokhoz.
Home&Design
A szobanövényeid állapota sokkal inkább függ az otthoni környezettől, mint elsőre gondolnád.