Bruce Willis ritkán látott lánya igazi tünemény: Mabel Ray úgy nő, mint a gomba, már most kész kis hölgy - Fotók

Bruce Willis és felesége, Emma Heming két gyermeket nevelnek: Evelyn még csak kilencéves, Mabel viszont már igazi kiskamasz, hiszen a napokban ünnepelte 12. születésnapját.

Bájos és elbűvölő

Bruce Willis rokonsága 2022 tavaszán jelentette be, hogy a színész visszavonul a rivaldafénytől – az orvosok akkori álláspontja alapján úgy tudta, afáziával küzd, azonban 2023-ban kiderült, valójában FTD-ben, azaz frontotemporális demenciában szenved. Mivel állapota rohamosan romlik, szerettei mindent megtesznek annak érdekében, hogy tartalmas és minőségi időt töltsenek együtt, s mivel jó nagy mozaikcsaládot alkotnak, az unatkozást csak hírből ismerik. Az egykori akciósztár egyébként ötgyermekes édesapa: első feleségétől, Demi Moore-tól három lánya született, akik mostanra mind felnőttek, második nejével pedig szintén kislányokat nevelnek, akik a Mabel és az Evelyn nevet kapták. Noha a szülők gyakran engednek bepillantást a magánéletükbe, kínosan ügyelnek arra, hogy ne essenek túlzásba, ezzel is védve a gyerekek privát szféráját – persze, ha fontos vagy különleges eseményről van szó, nem riadnak vissza attól, hogy posztoljanak az Instagramon. Így történt ez nemrég is: az apropót Mabel 12. születésnapja szolgáltatta, akiről édesanyja összeválogatott néhány tündéri felvételt; galériánkban megmutatjuk, milyen bájos kis hölggyé cseperedett a nagybeteg híresség negyedik lánya:

Video Ezért nem szabad télen teljesen lehúzni a redőnyt éjszakára

Kedden ünnepelte 69. születésnapját a szakmájától visszavonult, gyógyíthatatlan betegséggel küzdő Bruce Willis. Az egykori színészt volt felesége, Demi Moore is felköszöntötte.

Leadfotó: Dia Dipasupil/WireImage/Getty Images

Oldalak

Sztárok
Rajongói nagy örömére hamarosan érkezik Nicole Kidman legújabb sorozata, amelyben a színésznő igencsak dögös outfitben is feltűnik majd.
Fashion&Beauty
Nem akármilyen ruhában bulizott a 2026-os Grammy after partiján Hailey Bieber: a modell és üzletasszony észbontóan dögös volt, ráadásul újradefiniált egy jó régi öltözködési stílust is.
Lifestyle
Elérkezett az idő, amikor a Bikának vállalnia kell a tettei következményeit. Napi horoszkóp.
Lifestyle
A Bak párkapcsolata jelentős fejlődésen megy keresztül a hónapban. Íme a februári szerelmi horoszkóp!
Egészség
A vérnyomásunkat muszáj kordában tartani, és vannak ételek, amik nem igazán segítenek ebben.
Lifestyle
A kotyogós kávéfőző a modern kávégépek térnyerése ellenére is népszerű marad, különösen Magyarországon.