Sztárok

Áll a bál: Britney Spears családjának minden bicskanyitogató tettéről lerántotta a leplet

Börtönbe akarja csukatni a családját

Britney Spears szerint olyan dolgokat tett vele a családja és a családja által felbérelt menedzsment, mely miatt szerinte börtönbe kellene ülniük. Idézzük: "Azt mondtam a világnak a közösségi médiás oldalaimon, hogy boldog vagyok, mert erre kényszerítettek - de ez nem igaz. Alig tudok aludni, annyi traumám van. Az apámnak, valamint az általa kijelölt menedzsmentemnek, illetve minden olyan embernek, aki részt vett a gyámságomban, börtönben lenne a helye." - mondta Britney könnyen szemmel, aki ezek után felsorolta, miért is kérvényezi azt, hogy többé ne helyezzék gyámság alá; illetve ha már gyámság alatt van, legalább egy külső megfigyelő, ne egy bennfentes gyakorolja a felügyeletét.

Britney ezek után elárulta, hogy édesapja, a menedzsmentje és az általuk felbérelt hat nővér 8 évig (!) tömte az otthonában lítiummal, mely miatt nem volt magánál és állandóan úgy érezte, hogy be van rúgva. "Volt olyan, hogy a saját anyámmal sem tudtam beszélni, anynira kába voltam. A lítium nagyon durva drog, senkinek sem lenne szabad szednie" - mondta Britney. Itt meg kell jegyezni, hogy a lítiumot kedélyjavítóként és antidepresszánsként használják, de csak szigorú előírások után lehet rendszeresen szedni, akkor is csak bizonyos időközönként, indokolt állapotban, olyan súlyos mellékhatásai lehetnek.

Az énekesnő továbbá felsorolta, hogy olyan fogamzásgátló szert kellett szednie, illetve kell annak érdekében alkalmaznia, hogy ne essen teherbe, melyektől súlyos hormonproblémái lettek. Britney bevallotta a bíróságon, hogy szerelmével nagyon szeretnének közös gyermeket, egy kislányt, de ameddig az apja döntése szerint fogamzásgátlót kell szednie, addig ez nem lehetséges.

A további két megdöbbentő dologért, melyet Britney apja, Jamies Spears tett az énekesnővel, kattints a következő oldalra!

Fotó: Instagram

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Sztárok
Lifestyle
Előtérbe kerülnek a női energiák és rengeteg változást kell eszközölnünk az életünkben, ha fejlődni akarunk!
Lifestyle
Bár a statikus elektromosság nem a világ legnagyobb problémája, mégis bosszantó tud lenni, ha nap mint nap szembesülünk vele. Kövesd ezeket a tippeket, és élvezd, hogy a ruháid nemcsak jól néznek ki...
Sztárok
A nagy sikerű amerikai sci-fi akciófilmekben, a Terminátor több részében is főszerepet játszhatott Linda Hamilton, aki közel a 70-hez igencsak megváltozott.
Lifestyle
A közlekedési balesetek sajnos elkerülhetetlen részei a mindennapoknak, de a megfelelő biztonsági intézkedésekkel csökkenthetjük a sérülések kockázatát.
Home&Design
Képzeld el, hogy egy apró növény, amely alig foglal helyet a kertedben, akár milliókat is érhet. Nem, ez nem egy mesebeli aranybokor, hanem a valódi világ egyik legértékesebb fűszernövénye, amit akár...
Fashion&Beauty
Egy jól megválasztott táska stílusos kiegészítője lehet az outfitednek, és ahogy minden évszaknak, úgy a téli szezonnak is megvannak a saját trendjei, és mi legszívesebben mindegyikből beszereznénk...