Összejöttek? Egyre forróbb a levegő Brad Pitt és Margot Robbie között

Szerelem a levegőben.
Közös munka
Brad Pitt esetében nem ez lenne az első alkalom, hogy egy filmforgatás során találná meg az igazit, hiszen 2004-ben Angelina Jolie-t is a Mr. és Mrs. Smith film munkái során ismerte meg. A kezdeti kis flörtökböl pedig egy csaknem 18 évig tartó szerelem lett. Mivel Pitt idén hivatalosan is elvált feleségétől, így senkit nem lepte meg, ha beigazolódna a pletyka, miszerint máris megtalálta szerelem a Volt egyszer egy Hollywood című film forgatásán.
Több, mint barátság
A Star magazin információi szerint Brad és Margot nyíltan flörtölgettek egymással a forgatások alatt, és egyáltalán nem titkolták, hogy szimpatizálnak egymással. "Brad és Margot rengeteg időt töltenek együtt, munkán kívül is arra hivatkozva, hogy promotálni kell legújabb filmjüket. Amikor csak alkalmuk nyílt finoman flörtölgettek egymással" - nyilatkozta egy bennfentes, aki hozzátette a producerek szerint a forgatások alatt is maximálisam megvolt köztük a kémia, és többek szerint ez már jóval több, mint kollégák közti barátság.
Pitt elvált, Robbie (még) nem
A feltételezett bimbózó kapcsolatot azonban beárnyékolja egy apróság: Margot ugyanis férjnél van. Kedvese a brit filmrendző, Tom Ackerley, akivel nemrég egy óceáni pancsolós videót is kiposztolt Instagram oldalára, bizonyítva ezzel lángoló szerelmüket. Ám a bennfentesek szerint Pitt számára egyáltalán nem jelent akadályt, hogy a kiszemlt hölgy házasságban él. " A flörtöléskor ez Margotnak sem jelentett problémát. Pitt akárhányszor odasandított felé, mindig találkozott a tekintetük" - nyilatkozott egy stábtag, akinek meggyőződése, hogy Hollywood legújabb álompárjának szerelme van kibontakozóban.
Egészen elképesztő.
Leadfotó: 123rf
Oldalak
