Angelina Jolie a nyomába sem érhet? Ő Brad Pitt 29 évvel fiatalabb, bombázó barátnője - Fotók

A színész rajongói szerint Pitt Ines de Ramonnal megfogta az Isten lábát: sokan úgy vélik, a 31 éves hölgy még Angelinát és Jennifer Anistont is túlszárnyalja szépség tekintetében.

Egyre komolyabb a kapcsolatuk

Brad Pitt a mai napig nők ezreinek álma: a sármos színész idén decemberben már 61 éves lesz, ám azon szerencsés férfiak közé tartozik, akiken az idő vasfoga mit sem fog. A filmsztár úgy öregszik, akár a jó bor, így nem csoda, hogy sorban állnak érte a gyengébbik nem képviselői. Igen ám, de a mozicsillag szinte mindig foglalt volt: hosszú kapcsolata volt például Gwyneth Paltrow színésznővel, akivel el is jegyezték egymást, majd 2000 júliusában feleségül vette Jennifer Anistont, akitől 2005-ben vált el. Aztán jött Angelina Jolie, akivel Brad valódi álompárt alkotott, így mindenki úgy vélte, a színész megtalálta az igazit, akivel majd leéli az életét. Ez azonban sajnos nem így történt: Pitt és Jolie közös gyermekeik ellenére végül 2016-ban úgy döntöttek, hogy külön utakon folytatják az életüket. Persze azóta Bradet több nővel is szóba hozták már, Angelina óta azonban Ines de Ramon az első olyan hölgy, akivel Pittnek komolyabbra is fordult a kapcsolata. Sőt mi több, viszonyuk állítólag már annyira szoros, hogy a szépség oda is költözött a hollywoodi sztárhoz. Galériánkban mutatjuk a 31 éves, Bradnél 29 évvel fiatalabb bombázót!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A Mirror szerint a palota és a királyi segédek akadályozták meg egy durva kifogással Harryt a további látogatástól, ugyanis a személyzet egy valamitől nagyon félt, amikor a herceg az Egyesült Királyságba utazott édesapjához.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Candice King a Vámpírnaplók című sorozattal vált világszerte ismertté, ami nem is csoda, hiszen a mindig vidám szőke szépséget könnyedén a szívébe zárta mindenki. Az idő pedig hihetetlenül gyorsan...
Lifestyle
A Ráknál egy régi csalódás emléke ma ismét felbukkanhat. Olvass tovább a részletes napi horoszkópodért!
Egészség
A gyomorrák megelőzésében több tényező játszik szerepet, de az eredmény most valóban sokkoló.
Utazás
Most itt nem arról van szó, hogy nem vettél parkolójegyet!
Home&Design
Ha ilyenkor odafigyelünk a gyepre, tavasszal sokkal szebb, egészségesebb és ellenállóbb lesz.
Sztárok
Zakatol tovább a Házasság első látásra, és a nézők ismét nem elégedettek néhány döntéssel.