Sztárok

Ilyen nagy már az ikergyermekekkel várandós Borbély Alexandra terheshasa - Fotó

A Testről és lélekről színésznője férjével, Nagy Ervinnel együtt izgatottan készül a szülőszerepre.

Kettős gyermekáldás a magyar színészházaspárnál

Ahogy arról a Femcafe szűk egy hónappal ezelőtt beszámolt, ikergyermekeket vár a magyar sztárpár, Borbély Alexandra színésznő és férje, Nagy Ervin színművész. A fantasztikus hírt Nagy Ervin jelentette be az Instagramon. Az imént említett cikkünkben felidéztük, hogy a Testről és lélekről című Oscar-díjra jelölt magyar film női főszereplőjeként is híressé vált Borbély Alexandra már 2021-ben is az anyaságról beszélt. „Nagyon szeretnék gyereket, de még nem érzem azt, hogy itt az ideje. Mindig is úgy gondoltam, hogy lesz gyerekem, és hogy sok gyerekem lesz, nyilván azért is, mert mi hárman vagyunk testvérek. Most 34 vagyok és még nincs. De nyilván semmi sem véletlen, hogy miért nincs és én bízom a gondviselésben” - fogalmazott tavaly a híresség, aki most két gyermeket is hord a szíve alatt.

Úgy tűnik, Borbély Alexandra várandóssága már nem a közelmúltban kezdődött - legalábbis erre enged következtetni a tény, hogy az alant látható, lapozható bejegyzés második fotóján a közkedvelt színésznő már szépen gömbölyödő terheshassal látható.

Lapozz, még nincs vége!

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Home&Design
      Amikor az ablakok dekorálásáról van szó, a választás nemcsak esztétikai, hanem funkcionális szempontból is nagy jelentőséggel bír. A függönyök és drapériák közötti döntés sokszor nem könnyű, mivel...
      Lifestyle
      Lifestyle
      Számos ismert hazai írónőnktől születtek felvillanyozó és fontos üzenetet tartalmazó idézetek, melyek nőnapon különösen nagy erőt tudnak adni.
      Sztárok
      Meghan Markle ritkán enged bepillantást a magánéletébe, kiváltképp gyermekei mindennapjaiba, ám most megosztott egy kis cukiságot egy szem lányáról, Lilibet hercegnőről.
      Lifestyle
      Valószínűleg el fog menni a kedved a lottózástól, ha megtudod, mennyi szelvényt kell feladnod, hogy biztosan nyerj. Persze reménykedni mindig szabad.
      Sztárok
      Freddie Prinze Jr. a 90-es és a 2000-es esztendők egyik legtöbbet foglalkoztatott színésze volt, napjainkban azonban már kétgyermekes családapaként éli az életét. Kíváncsi vagy, mennyit változott az...