Sztárok

Szinte semmi sem jutott nekik édesapjuk örökségéből: Bajor Imre gyermekei óriási küzdelmet folytatnak a talpon maradásért

A legendás nevettető lánya, Lili szintúgy a színészi pályát választotta, fia, Marci pedig a kamerák mögött tevékenykedik, ám mivel a sztárcsemeték szinte semmit sem kaptak Bajor Imre örökségéből, így keményen meg kell dolgozniuk a betevő falatért.

Önerőből teremtették meg az egzisztenciájukat

Kilenc évvel ezelőtt hunyt el a legendás magyar színművész, Bajor Imre. A nagyszerű nevettetőnek az évek során két gyermeke született, akik mára felnőtté cseperedtek: míg Lili ikonikus édesapja nyomdokaiba lépve a színészi hivatást választotta, addig öccse, Marci a kamera túloldalán találta meg a számítását - hazánkban készülő, de külföldi nagyjátékfilmbekben és tévésorozatokban működik közre rendezőasszisztensként. Az agydaganat következtében elhunyt Bajor Imre - noha szakmájában sikert sikerre halmozott - nem hagyott hátra mesés örökséget gyermekei számára, akiknek így keményen meg kell dolgozniuk a betevő falatért - írja a Meglepetés.

Lili a Barátok köztben és a Doktor Balaton című sorozatban is játszott, jelenleg pedig a Szép nyári nap c. musicalben látható, sőt a Végszó c. színdarabban édesapja régi barátjával, Gálvölgyi Jánossal játszik együtt.
Kattints a további képekért!

Az 59 éves rendező egy évtizede vezette a Nemzeti Színházat: végül egy néhány nappal ezelőtt bekövetkezett színházi baleset miatt mondott le, melyben a Rómeó és Júlia című előadás művészei voltak érintettek.

Leadfotó: RTL

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Sztárok
      Emlékszel Tom Wellingre? Annak idején ő alakította az ifjú Supermant, azaz Clark Kentet a Smallville című sorozatban, mostanra viszont olyan látványos átalakuláson ment át, hogy bizonyára meg fogsz...
      Fashion&Beauty
      Kaia Gerber gyakran merít inspirációt a múltból, amikor a vörös szőnyegre lép, így nem meglepő, hogy a vasárnap esti Vanity Fair Oscar Partyra is egy ikonikus, divattörténeti darabot választott.
      Lifestyle
      Váratlan, szinte villámcsapásszerű meglepetés éri a Szüzet a mai napon. Napi horoszkóp.
      Sztárok
      Bár Katalin és Vilmos a brit királyi család jövője, hiszen egy nap ők foglalják majd el Kamilla és Károly helyét, van, amin nem lesznek hajlandók változtatni uralkodópárként sem, senki kedvéért.
      Lifestyle
      Vannak receptek a tökéletes randevúhoz, de váratlan események olykor meghiúsíthatják ezt. Egy lány borzalmasan kínos szituációba keveredett, de a vele lévő pasi igazi úriemberként viselkedett.
      Fashion&Beauty
      Benes Anita márkája, a Daalarna már több mint 22 éve híres gyönyörűen kidolgozott csipkerészleteiről és mesébe illő textúráiról. A napokban lezajlott a márka legújabb, 2026-os kollekció fotózása,...