Megelőzhető lett volna a tragédia? Babicsek Bernát szüleit nem hagyják nyugodni a történtek, ügyvédhez fordultak fiuk halála miatt
Meg lehetett volna menteni?
„Most is megszakad a szívem, ha arra gondolok, hogy a fiam már nincs itt” – nyilatkozta a Blikknek a színész édesanyja, Márta asszony, aki a nyomozati iratok alapján úgy véli, Bernát halála megelőzhető lett volna. „A halál éjjelén megszólalt a házában a riasztó, a járőr pedig kiment. Utólag derült ki számomra az iratokból, hogy a cég alkalmazottja szerint a fiam még élt, amikor kint volt, mert hallotta őt horkolni, viszont a füstöt is látta. Ő azt hitte, hogy a kéményből jön, pedig a szellőzőn áradt ki, nem is értem, hogy nem tudta megkülönböztetni a kettőt. Alig pár percet volt kint, majd jelentette a diszpécsernek, hogy mit tapasztalt és elment” – tette hozzá.