Sztárok

Sötét titokra derült fény, Árpa Attila hatalmasat csalódott azonnal hazaküldte az egyik lányt: Elképesztő, min akadt ki ennyire

Bea titka

Beát annyira nyomasztani kezdte ez a téma, hogy egy levelet írt Attilának és arra kérte, hadd beszéljenek négy szem közt. A beszélgetés során Bea beszélt egy régi szerelméről, akitől teherbe esett, azonban a baba elment. Azt is elmondta, hogy közös adósságuk volt a férfivel, amit valahogy törlesztenie kellett és egy barátnője ajánlotta neki a lehetőséget, hogy áruljon magáról erotikus képeket és videókat az interneten. Bea kerülgette a forró kását, majd Attila rákérdezett: " Nagyon árnyaltan fogalmazol. Milyen képek ezek? Várj, nagyon egyszerű kérdést teszek fel: létezik-e olyan felvétel rólad, amikor látszik, hogy egy férfivel közösülsz, és az hozzáférhető a nyilvánosság előtt? Igen vagy nem?"

Mikor Bea kimondta az igenlő választ, Attila nem tudta leplezni csalódottságát és azt is elmondta, hogy nagyon remélte, hogy a kérdésére nem lesz a válasz. Ennek tükrében azonban a Nagy Ő úgy döntött, Beával befejezi az ismerkedést, számára ugyanis nem fér bele, ha egy nőnek ilyen múltja van. Bea sírva köszönt el Orsitól és Natalitól, akikhez a legközelebb került a verseny során, míg a többi lány, Metta és Bogi nem mutattak felé túl nagy empátiát.

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Forrás és fotó: TV2

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A karácsonyfa helye nemcsak esztétikai kérdés. A Feng Shui szerint van egy pont a lakásban, ahol a fa kifejezetten kedvezőtlen energiákat indíthat el – és sokan pont oda állítják.
Lifestyle
Elvileg pihenés, gyakorlatban túlélőtúra. Az ünnepi családi és baráti összejövetelek sokaknál nem feltöltenek, hanem kimerítenek – és ennek nagyon is konkrét oka van.
Lifestyle
Kár a kukába dobni a mandarin héját: jóval nagyobb segítségedre tud lenni az otthoni feladatok során, mint azt gondoltad volna.
Lifestyle
Lehet, hogy eddig csak a tekintetükből próbáltad kiolvasni, mire gondolnak — de a tudomány szerint a szemöldök még többet árul el.
Lifestyle
Olyan felismerés éri a Skorpiót, ami felszabadító hatással lesz rá. Napi horoszkóp.
Sztárok
Katalin hercegné mindig is ismert volt kifinomult humoráról, de a karácsonyi ajándékozás során sikerült jócskán meglepnie férje testvérét, Harry herceget.