Antonio Banderas úszik a boldogságban: eljegyezte meseszép lányát, Stellát az óvodáskori szerelme

Antonio Banderas a Velencei Filmfesztiválon osztotta meg örömét.

Antonio Banderas lánya férjhez megy

Szinte egész Hollywood megjelent a Velencei Filmfesztiválon, ami augusztus 28-án vette kezdetét, és ezalól Antonio Banderas sem volt kivétel. A 64 éves színész a Babygirl című premierjére érkezett, aminek már most óriási visszhangja van. A film azzal kezdődik, hogy Nicole Kidman karaktere, Romy Mathis nagyon meggyőző orgazmust színlel, miközben szexel a férjével, akit Antonio alakít, majd bemegy egy másik szobába, és pornóra maszturbál. Aztán a 40 éves karrierista nő viszonyba kezd a fiatal gyakornokával.

Nem egyedül érkezett a Velencei Filmfesztiválra Antonio Banderas, ugyanis vele tartott a nála 21 évvel fiatalabb modell barátnője, Nicole Kimpel is. A Zorro sztárja egész végig mosolygott és jókedélyű volt, de minden oka meg is van rá, hiszen eljegyezték imádott lányát.

Jöhetnek a részletek?

Kattints a galériára!

1995-ben, a Hárman párban című vígjáték forgatása során ismerkedett meg Antonio Banderas Melanie Griffith-szel, és miután elvált előző feleségétől, Ana Lezától, 1996-ban feleségül vette. Nem sokkal később megszületett a lányuk, Stella del Carmen. Aztán Antonio Banderas 2014-ben, a cannes-i filmfesztiválon megismerte Nicole Kimpelt, így előbb megint el kellett válnia ahhoz, hogy összejöjjön új szerelmével, amire 2015-ben sort is kerített.
Kattints a további képekért!

Női rajongói legnagyobb bánatára Antonio Banderas szíve már hosszú ideje foglalt. A jóképű színész egy nála jóval fiatalabb hölgyért rajong, akit páratlan szépséggel áldott meg a sors.

Leadkép: Mondadori Portfolio/Getty Images, Forrás: People

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Sztárok
Angelina Jolie édesanyja, Marcheline Bertrand sajnos már nincs közöttünk, párját ritkító szépsége azonban felejthetetlenné és legendássá tette.
Fashion&Beauty
Rég viselt már annyira szexi ruhát Jennifer Lopez, mint amilyet az idei Sundance Filmfesztiválra választott magának.
Lifestyle
A Kos ígéretes nap elé néz és megvalósíthatja régi vágyát. Napi horoszkóp.
Egészség
Megéri figyelni, hogy látjuk-e a betegség jeleit valakinél. Elég, ha az illető nem túl lelkes kézmosó, és máris megfertőzhet minket.
Fashion&Beauty
Minden stílushoz illő modern klasszikusok, amelyek kiemelik a formás lábakat és sikkes megjelenést kölcsönöznek.
Sztárok
Megint óriási érdeklődéssel figyelik a rajongók Krausz Gábor és Mikes Anna kapcsolatát. Állítólag tartósságot hozhat, ha még idén összeházasodnak.