Évekig csak férfi szeretői voltak: 40 évesen bújt ágyba először nővel a Psycho sármos színésze

Anthony Perkinsről köztudott volt, hogy a saját neméhez is vonzódik, ennek ellenére majdnem két évtizeden át házasságban élt egy nővel, akitől két gyermeke is született. Pedig korábban javarészt csakis férfiak fordultak meg az ünnepelt színész ágyában.

Sokan tudtak a hálószobatitkairól

Anthony Perkins a múlt század egyik legkeresettebb színésze volt: számos nagysikerű film jelzi a nevét, de a többség elsősorban az Alfred Hitchcock által rendezett Psycho című horrorfilmben nyújtott alakítása végett ismeri, ahol a valódi sorozatgyilkosról – a wisconsini Ed Geinről – mintázott Norman Bates karakterét személyesítette meg. Perkins Hollywood azon évtizedeiben élt és szerzett hírnevet, amikor bizonyos témák, valamint jelenségek óriási tabunak számítottak – mint például az abortusz, a házasságtörés és a homo-, illetve biszexualitás –, éppen ezért akik féltették a karrierjüket a bukástól, akár az egész életüket hazugságban és titkok sűrű hálójában élték le. Igaz, a legszűkebb körökben mindenki számára köztudott volt egy-egy filmsztár, énekes vagy előadó szexuális irányultsága, ám a stúdiók, valamint a filmipar legbefolyásosabb vezetői mindent megtettek annak érdekében, hogy a felfedezettjeikről ne derüljön ki semmi – akkoriban még kompromittálónak számító – titok. Így történhetett meg az, hogy sokan látszatházasságban éltek, és arra kényszerültek, hogy valódi énjüket jó mélyen elrejtések a nyilvánosság elől. Perkins mindezt a saját bőrén is megtapasztalta, ugyanis hiába volt közel húsz évig nős, mindenki számára nyílt titok volt, hogy a saját neméhez is vonzódik. Részletek a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Barbara Stanwyck Hollywood aranykorának egyik legnagyobb csillaga volt, aki számos időtálló alkotásban bizonyította be a tehetségét. Népszerűségének azonban megvolt az árnyoldala is, hiszen az újságírók és a rajongók árgus szemekkel követték minden egyes lépését, gondosan rejtett titka pedig napvilágra került.

Leadfotó: Facebook/ Old Hollywood

Oldalak

Sztárok
Sokan kíváncsiak voltak arra, hogy A Nagy Ő szereplőjének szülei miképp reagáltak arra, amikor Kiara Lord elkezdett belecsöppenni ebbe a világba.
Sztárok
Diana hercegné halála után Nagy-Britannia hetekre megállt, a gyász pedig nemcsak az utcákon, hanem a palota falai között is mindent áthatott. A háttérben azonban olyan döntések születtek, amelyekről...
Sztárok
II. Erzsébet ritkán vesztette el a hidegvérét, de amikor valaki megszegte a királyi szabályokat, mindenki tudta, hogy a királynő nem fogja szó nélkül hagyni.
Egészség
Nyugdíjas korban nagyon fontos, hogy meglegyen a megfelelő vitaminmennyiség, mert ez segít megőrizni a fittséget és egészséget.
Lifestyle
A Szűzre az ismeretségi körének köszönhetően talál rá a szerelem. Hétvégi szerelmi horoszkóp.
Lifestyle
Ma már egyre népszerűbbek a csomagautomaták, szóval nem árt résen lenni, mert lehet nem lesz benne semmi.