Amíg lóra tud ülni, folytatja a filmezést a világhírű sztár

Különös fogadalmat tett magának az immár 53 éves színész, Dennis Quaid. A Globe magazinnak adott egyik interjújában ugyanis elmondta, hogy amíg lábra tud állni, és egyedül is képes megülni egy lovat, folytatja a filmezést.

Egy bizonyos kor fölött már itt is fáj, ott is fáj, és jól tudja ezt a „Holnapután” hős apukája, Dennis Quaid is. A színész elmondása szerint bár már nem olyan fitt és hajlékony, mint korábban, egyáltalán nem szeretné abbahagyni a filmezést. Quaid úgy érzi, nagyon sok tartalék van még benne, és különben is, amíg meg tud ülni egy lovat, nem lehet nagy baj.

"Egészen addig dolgozni fogok, amíg csak nem kell már kerekesszékben a lovamhoz tolni, majd felsegíteni rá. Egyszerűen még mindig élvezem ezt az egészet" - mesélte Quaid nemrég a Globe magazinnak.

A sztár mind a mai napig keresi a veszélyt és a kihívást, kaszkadőr kollégai pedig abszolút partnernek ebben. "Még mindig gyakran meglátogatom a kaszkadőr srácokat, megnézem, miket csinálnak. Egy igazi atléta vagyok, aki még mindig szeret ilyesmikben részt venni" - tette hozzá.

A színész egyébként éppen e hónap elején jelentette be, hogy válik feleségétől Kimberli Buffingtontól, mert a köztük lévő személyes ellentétek és konfliktusok miatt kezdett egyre elviselhetetlenebbé válni a kapcsolatuk. Quaid-nek így ez már a harmadik válása lesz, első felesége P. J. Soles színésznő volt, a második pedig Meg Ryan, akitől fia, Jack Henry is született.

Fotó: wallpapers.brothersoft.com

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration 0:00
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Home&Design
      Amikor az ablakok dekorálásáról van szó, a választás nemcsak esztétikai, hanem funkcionális szempontból is nagy jelentőséggel bír. A függönyök és drapériák közötti döntés sokszor nem könnyű, mivel...
      Lifestyle
      Lifestyle
      Számos ismert hazai írónőnktől születtek felvillanyozó és fontos üzenetet tartalmazó idézetek, melyek nőnapon különösen nagy erőt tudnak adni.
      Sztárok
      Meghan Markle ritkán enged bepillantást a magánéletébe, kiváltképp gyermekei mindennapjaiba, ám most megosztott egy kis cukiságot egy szem lányáról, Lilibet hercegnőről.
      Lifestyle
      Valószínűleg el fog menni a kedved a lottózástól, ha megtudod, mennyi szelvényt kell feladnod, hogy biztosan nyerj. Persze reménykedni mindig szabad.
      Sztárok
      Freddie Prinze Jr. a 90-es és a 2000-es esztendők egyik legtöbbet foglalkoztatott színésze volt, napjainkban azonban már kétgyermekes családapaként éli az életét. Kíváncsi vagy, mennyit változott az...