A XXI. század Piroskája - interjú

A lány és a farkas főszereplője a 25 éves Amanda Seyfried, az egykori gyerekmodell, akit a Mamma Mia!-ból vagy a Levelek Júliának című filmből ismerhetünk. A fiatal lány meglepően gyorsan vált sztárrá. A címszereplő, Valerie szerepét is, mintha csak rá írták volna. Amanda Justin Timberlake-nek mesélt karakteréről, Valerie-ről és az új filmről.


Hogy tetszett a forgatókönyv?

Amanda: Eleinte kétségeim voltak, mert egy ilyen ikonikus karaktert, mint Piroska, nagy felelősség eljátszani. Olvasás közben folyton azon járt az agyam, hogy ki is lehet a farkas, és megdöbbentő volt, amikor kiderült. Az írók remekül rakták össze a történetet. És amikor a rendező, Catherine megmutatta a készülő látványelemeket, már nem volt kétséges, hogy vállalom a szerepet.

 

Milyen volt először látni magadat a legendás piros kapucnis kabátban?

 

Amanda: Azt gondoltam, hogy óriásinak tűnik tőle az orrom (nevet). Nagyszerű érzés volt, le sem akartam venni. A piros rengeteg árnyalata jelenik meg rajta, nem csoda, hogy hónapokig készítették.

Mit mondanál a karakteredről?

Amanda: El kellett különítenem Valerie-t az eddig megszokott Piroska ábrázolásoktól. Ő egy erős és bátor fiatal lány, aki éppen most próbál felnőtté válni ebben a középkori kis faluban. Úgy érzem, egy egészen „tökös” csajt sikerült vászonra vinnem, aki nem fél senkitől és semmitől. A történetbe is sok új szál került. Valerie-nek a családjával is meg kell küzdenie, de ott van még a szerelmi háromszög is. Egyszóval, nagyon komplikált és zseniális az egész.

 

 

Mennyire érezted, hogy egy tündérmese részese vagy?

 

Amanda: Valamennyire igen, mert végülis a farkas beszél, de ezzel ellentétben nagyon is valós a történet egy része. Ott van a két fiú, Peter és Henry, aki Valerie szerelméért küzd, emellett pedig a családi viszály is nagyon hétköznapinak mondható.  

Volt kedvenc meséd gyerekkorodban?

 

Amanda: Nem igazán. A Piroska és a farkashoz hasonlóak inkább megijesztettek, ezért nem szívesen forgattam őket. Ami igazán elvarázsolt az Luhrmann Rómeó és Júliája volt. Körülbelül 11 éves lehettem, amikor kijött, és odavoltam Leonardo diCaprio-ért. Persze nem csak miatta, de vagy százszor megnéztem. Ezt minden fiatal lánynak látnia kell!


Sokan hasonlítják az új filmet a Twilight-hoz. Te mit gondolsz erről?

 

Amanda: Tényleg van hasonlóság, hiszen mindkettőt Catherine Hardwicke rendezte, de ez a film merőben más, mint a vámpír-sztori. Oké, beismerem, a szerelmi háromszög is nagyon hasonlít. Itt nem Edward és Jacob van, hanem Peter és Henry, de teljesen másképp épül fel a két történet. Senki sem tudja például, hogy ki a farkas, de ott van még Valerie és a nagymamája kapcsolata is. És mindezt ültettük bele az eredeti Piroskás mesébe, melyből sok-sok utalással találkozhatunk. Végül egy merőben másmilyen film lett az eredmény, és ettől olyan csodálatos az egész.

 

A lány és a farkas már a mozikban!

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Egészség
Te mennyire szoktad vizsgálgatni magad a tükörben? Nos, ha észrevetted már, hogy az ajkaid körül furcsa dudorok, kitüremkedések láthatók, akkor ne hagyd figyelmen kívül tested ezen jelzését, ugyanis...
Sztárok
Angelina Jolie a legendás operaénekesnő, Maria Callas megszemélyesítőként tért vissza a reflektorfénybe, amit egy, a színésznő számára igencsak nehéz időszak előzött meg.
Fashion&Beauty
Hazatért a Harvardról karácsonyra Belgium imádott hercegnője: a 23 éves Erzsébet ragyogóan nézett ki az éves ünnepi koncerten, köszönhetően remek stílusérzékének.
Lifestyle
A Vízöntő életében véget érhet egy kapcsolat, de ez egyúttal egy új kezdetet is jelent. Napi horoszkóp.
Egészség
A dohányosok sokan úgy érzik, hogy nem akarják letenni végérvényesen a cigarettát, így az is jó, ha csak visszavesznek a mennyiségből. Valóban így van, vagy óriási tévhit az egész?
Christmas
Rengeteg helyen készítenek bejglit karácsonykor, és ha nem követed el ezeket a hibákat, akkor csodás lesz a végeredmény!