Emlékszel még A kék lagúna gyönyörű főszereplőjére? Már 58 éves is elmúlt az őt alakító Brooke Shields, így néz ki ma – Fotók

Brooke Shields a világ egyik legszerencsésebb nője: nem elég, hogy tehetséges, de közel a 60-hoz is épp olyan káprázatos, mint amikor 15 évesen megkapta azt a szerepet, ami az egész életét megváltoztatta.

A mai napig szexszimbólumnak számít

Brooke Shields az a színésznő, aki nem csupán szépége, de tehetsége miatt is világhírnévre tett szert: sokan nem is sejtik, de a modellként is tevékenykedő mozicsillag majdnem meg sem született, ugyanis apjának családja nem szerette volna, ha Brooke édesanyja világra hozza őt, ezért a férfi még pénzt is adott az asszonynak, hogy vetesse el a babát. Szerencsére Teri nem így tett, így Frank Shields végül feleségül is vette a nőt, aki világra hozta Brooke-ot, de házasságuk hamar tönkrement, így a színésznő szülei elváltak. Teri egyébként már csecsemőkorától azt szerette volna, hogy lánya egy nap ismert és híres legyen, ezért Brooke már 11 hónapos korában elkezdte modellkarrierjét, 12 évesen pedig megkapta első filmszerepét az Annie Hall című romantikus komédiában, ám a végső verzióból végül kivágták őt. Shields 14 évesen már a Calvin Klein reklámjaiban szerepelt, 16 éves korára pedig a világ legismertebb gyermekmodellje és színésze lett, nem csoda hát, hogy ő kapta meg Emmeline szerepét is az 1980-ban bemutatott A kék lagúna című filmben. Szépségére akkor az is felfigyelt, aki addig nem tette, ám a film óta eltelt jó pár év már: Brooke idén májusban töltötte be az 58-at, szerencsés génjeinek köszönhetően azonban ma is éppoly gyönyörű, mint 15 évesen, amikor az életét megváltoztató filmben szerepelt. Galériánkban mutatjuk, hogy fest ma!

Sokan nem tudják, de A kék lagúnában Brooke-ot a meztelen jeleneteknél – ahol hosszú haja szinte mindent takart – több alkalommal is egy idősebb lány helyettesítette őt.
Kattints a további képekért!

Egy röntgenfelvételnek köszönhetően találták meg az érdekes tárgyat Grace Kelly jobb esküvői cipőjében – úgy tűnik, a hercegné hitt a babonákban, a boldog jövő érdekében pedig mindent megtett, amit csak tudott.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Az nyílt titok, hogy a TV2 megpróbálta rávenni Sárközi Ákost, hogy csatlakozzon a Séfek séféhez, azonban milyen szerepet szánnának Rácz Jenőnek?
      Egészség
      Ha nem szeretnél másnap fáradtan ébredni, akkor mindenképp kerüld ennek a népszerű italnak a fogyasztását, ugyanis összezavarhatja az alvásciklusod, és álmatlan éjszakákat okozhat.
      Sztárok
      Süveges Eszter, az ATV egyik időjósa harmadik gyermekével várandós, így hamarosan új időjárás-jelentő érkezik a csatornához.
      Sztárok
      2026-ban kerülhet a mozikba a kultikus animácis film, a Shrek ötödik epizódja, melynek magyar változatában már biztosan nem Gesztesi Károly fogja megszólaltatni a címszereplőt. Vajon tényleg a...
      Sztárok
      Korda György is a jelöltek között volt férfi zsűritag kategóriában a Televíziós Újságírók Díjátadón – a gálán az énekessel és Balázs Klárival népszerűségük titkáról, valamint idei terveikről...
      Utazás
      Hadja Lahbib, az Európai Bizottság humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős biztosa minden EU-s állampolgártól "72 órás önellátást" kér.