2012 legédesebb sztárbabái 2. rész

Olive Barrymore Kopelman
Született: Szeptember 22.
Szülők: Drew Barrymore és Will Kopelman

Alig négy nappal Robbie Williams babája után, Drew Barrymore kislánya is megérkezett. A picit nagy ováció fogadta, azóta pedig már címlapra is került, büszke anyukájával együtt. A People magazinnak kezdeti félelmeiről is beszámolt: „Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire megváltozik az életem, ha anyuka leszek. De ez édes teher. Az első két hétben nem tudtam aludni, enni, inni. Csak azon görcsöltem, hogy itt egy édes gyermek, akiért én vagyok már a felelős. És féltem, hogy valamit rosszul csinálok.”

Tennesse James Toth
Született: Szeptember 27.
Szülők: Reese Witherspoon és Jim Toth

Szeptember végén látta meg a napvilágot Reese Witherspoon kisfia is, aki a színésznő egykori lakhelye után a Tennesse nevet kapta. A picit még Robert Pattinson és maga Katalin hercegné is megajándékozta, aki a hónap elején jelentette be, nemsokára náluk is jön a baba. Ki tudja, még a végén az is előfordulhat, hogy két sztár anyuka együtt tologatja majd a babakocsikat.

Nézd meg a 2012 legédesebb sztárbabái 1. részét, 2012 legaranyosabb sztárapukáit, 2012 legtutibb sztáresküvőit vagy az 5 leghíresebb sztárválást.

Fotó: brandinpeople.wordpress.com, usmagazine.com, imnotobsessed.com, celebs.com, justjared.com, hollywoodlife.com, zimbio.com

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Utazás
      A szóban forgó tengerparti szakasz egyedülálló szín- és formavilága miatt ejti ámulatba a turistákat.
      Sztárok
      2005-ben ismerkedtek meg egymással, és már az első találkozás felejthetetlennek bizonyult, de csak később ébredtek bennük gyengéd érzelmek egymás iránt.
      Lifestyle
      A nők sokáig küzdenek a kapcsolatért, és nehezen nyitnak egy újabbra - derült ki egy nemrégiben készült felmérésből.
      Lifestyle
      Te egy lelkes, barátságos energiabomba vagy, míg a párod inkább csendes és titokzatos? Akkor lehet, hogy ti is a híres Golden Retriever – Fekete Macska páros dinamikáját követitek!
      Egészség
      Hatalmas balesetet jelentettek a mentőszolgálatnak Esztergom közelében, ami miatt még helikoptert is kiküldtek, de kiderült, hogy vaklárma volt az egész.
      Lifestyle
      Az igazi, hamisítatlan olasz lasagne elkészítése alapjaiban nem bonyolult, viszont ha figyelmen kívül hagysz egy nagyon fontos szabályt, a végeredményt mindig fog kivetni valót hagyni maga után.