Ez a férfi 1968-ban megjósolta, mi történik velünk a jövőben: Elképesztő, miket látott előre

Eddig minden, amit előrevetített, beigazolódott.

1968-ból a 2000-es évekbe

Valahol mélyen, legbelül mindannyian a jövőről elmélkedünk, hogy vajon hol tartunk majd 10-20-30 év múlva, mi lesz velünk akkor. Jósolni ugyan nem tudunk, de reménykedünk a legjobbakban. Léteznek ugyanakkor olyan különleges képességekkel megáldott emberek, akik már jó pár évtizeddel ezelőtt előrevetítették mindazt, amin jelenleg keresztülmegyünk. John Brunner sci-fi szerző az asztalánál ülve 1968-ban olyan dolgokról írt, melyek ma, a 2000-es években mind részei a mindennapi életünknek. Ő még egy olyan korban nőtt fel, ahol a "vezeték nélküliség" a rádiót jelentette. Próféciái az idők során bámulatos pontossággal igazolódtak be, a világot sújtó iskolai erőszaktól és terrorfenyegetésektől kezdve Kína szuperhatalommá válásán át egészen az európai országok unióba tömörüléséig, illetve az egyneműek széles körű elfogadásáig. Még az sem maradt ki a vízióiból, hogy napjainkban valamikor majd legalizálják a kannabiszt. Mindezek számára akkor a jövőt, számunkra pedig most a jelent képezik.

A szerzőről

Brunner kilenc évesen nemcsak olvasott a sci-fi műfajban, hanem ő maga írta is azokat. Kezdetben persze sorra elutasították a műveit, az első igazi áttörést 17 éves korában érte el, amikor egy újságban egy teljes oldalon megjelenhetett szerzeménye, a The Watchers címmel, egy évvel később pedig már egy amerikai magazinban is szerepelt. Óriási koponya volt, de feladta az oxfordi ösztöndíját azért, hogy teljes mértékben szenvedélyének, az írásnak hódolhasson, arra koncentrálhasson. Karrierje élete során koszinuszfüggvény-szerű ábrával írható le: számos hullámvölgy jellemezte munkásságát, hol díjakat zsebelt be egyhuzamban, hol elképesztő mélységeket kellett megtapasztalnia. Összességében életműve 80 regényt és novellás gyűjteményt foglal magában.

Lapozz!

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Sztárok
December 12-én berobbant a mozikba az új romantikus magyar vígjáték, a Hogyan tudnék élni nélküled?, amely már most hatalmas népszerűségnek örvend.
Lifestyle
A Bakot egy bizonyos esemény, amire nem számított, rádöbbenti arra, mennyire fontos is a családja. Napi horoszkóp.
Fashion&Beauty
Karácsonykor sorra követik egymást a családi összejövetelek és a rokonlátogatások, ezért érdemes még most beszereznünk néhány elegáns, alkalmi ruhát, amikben csinosak lehetünk az ünnepek alatt.
Sztárok
Egyre több hölgy dönt úgy, hogy nem rejti el őszülő tincseit, hiszen szerencsére ma már igencsak elterjedt felfogás, miszerint a deresedő frizura is lehet divatos, elegáns – ezt pedig számos női...
Sztárok
Thomas F. Wilson elsősorban a Vissza a jövőbe című kultikus filmekből lehet ismerős, ám azt bizonyára a legtöbben nem tudják, mennyit változott 2024-re a Biff Tannent alakító színész.
Lifestyle
Utalvány vagy bankkártyára utalás - sokan továbbra is csak a már két ismert opcióról tudnak, pedig a palackok visszaváltásánál igenis távozhatunk készpénzzel az üzletből. Mutatjuk, hogyan.