Utazás

Vörös-kód lépett életbe: jövő szerdáig rendkívüli időjárásra számíthatunk

Brutális fagyok jönnek a következő napokban, akár mínusz 10 fok alá is süllyedhet a hőmérő higanyszála.

Kemény fagyok jönnek

A Kárpát-medence időjárását ismét egy mediterrán ciklon alakítja, amelynek hidegfrontja mögött - viharos északnyugati, északi széllel - estétől megérkezik a hideg légtömeg, és csütörtök délután már országszerte fagypont alatti hőmérsékletekre számíthatunk.

Csütörtök:

Túlnyomóan borult lesz az ég, majd csütörtökön napközben északnyugat felől elkezd szakadozni, csökkenni a felhőzet, és az ország nyugati felében felhőátvonulásokra számíthatunk több-kevesebb napsütéssel. Országszerte valószínű csapadék. Szerda délután általában eső várható, de északkeleten, északon havas eső, hó, helyenként ónos eső, fagyott eső is előfordulhat. Késő délutántól, estétől északnyugat felől a hirtelen beáramló hideg levegő hatására az esőt egyre nagyobb területen váltja fel havazás (délkeleten majd csak csütörtök reggel, délelőtt), de főként a Nyírség környezetében, átmeneti jelleggel pedig másutt is előfordulhat ónos eső. A csapadék egyre inkább a keleti tájakra szorul vissza, majd a kora délutáni órákban ott is megszűnik, de a Tisza vonalában további hózáporok kialakulhatnak. Az északnyugatira, északira forduló szelet estétől egyre nagyobb területen erős, a Dunántúlon, valamint az északkeleti megyékben viharos lökések kísérik. A friss havat nagy területen hordhatja a szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -9 és +5 fok között alakul, délkeleten lesz enyhébb az idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön -6 és +5 fok között várható. A hőmérséklet az ország nagy részén a reggeli órákban éri el maximumát, délutánra már a Délkelet-Alföldön is fagypont alatti értékekre számíthatunk. Lapozz a cikk folytatásáért!

De nem csak ezért lépett érvénybe a vörös-kód, lapozz a további információkért!

Fotó: 123RF.com

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Utazás
      Lifestyle
      Az érintett termékek nem megfelelő dugóval rendelkeznek, vagyis használatuk akár áramütést is okozhat - hívja fel rá a figyelmet az IKEA friss közleménye.
      Lifestyle
      Palackvisszaváltás házhoz szállításnál? Meglepően hangzik, de immár ez a megoldás is a mindennapjaink részét képezi.
      Lifestyle
      A mikrohullámú sütő ma már a konyha egyik alapvető tartozékának számít. Lehetséges azonban, hogy soha többé nem akarsz majd élelmiszert melegíteni a saját eszközödben, ha eláruljuk, mire jöttek rá a...
      Lifestyle
      Számos népszerű tévésorozat szinte ugyanabban a pillanatban kerül majd le a tévéképernyőről, ugyanakkor a közönség régi-új tartalmakkal és eddig sosem látott produkciókkal is találkozhat majd a...
      Home&Design
      Éppen azon gondolkozol, hogyan lehetne feldobni a nappali vagy éppen a hálószoba egyhangú megjelenését? A megoldásért nem kell messzire menni, csak egy kicsit bevállalósnak lenni.
      Lifestyle
      Gyerekként az egyik első szabály, amit megtanulunk, hogy ne beszéljünk idegenekkel. Holott nem is sejtjük, milyen kedvező hatással lehet a mindennapjainkra egy-egy rövid beszélgetés, például egy...