Véget ért a VOLT Fesztivál - Így buliztunk Sopronban
Tortadobálás és a "Jared Leto jelenség"
A legnagyobb bulit szerintünk Steve Aoki hozta össze, aki a lenyűgöző show mellett profin tekerte a lemezjátszót is, sőt, kaptunk az arcunkba a már védjegyévé vált óriástortákból, de konfettiből sem volt hiány, még másnap is találtunk a cipőnkben a színes kis papírokból. A 30 Seconds To Mars már törzsvendégnek számít a VOLT-on, ennek ellenére a színpad előtt összegyűlt hatalmas tömeg is arról tanúskodott, hogy még mindig van helyük a fesztiválon.
Kemény rock és lelkizős szintipop
A 25. szülinapját ünneplő Tankcsapda pénteki nagyszínpados fellépése hozta a várt színvonalat, a koncertélményt forrósították a színpadon feltörő lángok és dübörgő rock rázta fel a nagyközönséget.
Szombaton a Hurts muzsikája kényeztetett bennünket, ami az egyik kedvencünk volt idén. A brit srácok igazán odatették magukat és a depressziós szintipop mindenkit katarzissal töltött el a koncert közben.
A Hurts
A záróbuli csalódás volt
A vasárnapi Arctic Monkeys koncert volt az idei rendezvény legjobban várt produkciója, azonban mi csalódottan távoztunk róla. A dülöngélő frontember és a mögötte zenélő monoton zenekar kicsit sem rázott fel minket, feljöttek a színpadra, előadták amit kell, majd gyakorlatilag szavak nélkül távoztak. A közönség nagy része persze még így is el volt ragadtatva, de mi valahogy többet vártunk.
Hamar véget ért ez a hét, mi élményekkel gazdagodva tértünk haza. A fesztivál szervezőinek szavaival élve: “360 nap múlva ugyanitt találkozunk, hiszen mindenütt jó, de legjobb Sopron!”
Ha Te is ott leszel jövőre a VOLT fesztiválon, akkor nyomj egy lájkot vagy oszd meg másokkal is a cikket!
Ezt is ajánljuk: Eszem-iszom, dínom-dánom - Fesztiválkaják a VOLT-on